Az apró örömöket elfelejtjük

Azt hiszem nem maga a képesség veszett ki belőlünk, emberekből, hogy higgyünk és találjuk meg a szépséget a mindennapok során. Elvégre, az ember alapvetően igenis egy emocionális, érzelmi intelligencia szempontjából rendkívül fejlett, társas és társaságot igénylő lény. Mindannyian vágyunk a lelki közelségre és a boldogságra, ez vitathatatlan.

olvass tovább

A kislány, aki egykor voltam

Lehet nem is sejted, de mindig beléd kapaszkodom. Jól emlékszem, milyen sokat ábrándoztál arról, vajon büszke leszek-e majd rád? Én, az idősebb éned, aki már felnőtt. Emlékszem, mennyire féltél attól, hogy visszatekintve a múltra, nem tartanálak értékes, fontos kislánynak. Hát csak tudd: A lehető legbüszkébb vagyok rád. Mindenért.

olvass tovább

Valahogy majd úgyis lesz

Idejét sem tudom már, mikor aludtam egy jót igazán. Arról pedig már mind hallhattunk, hogy, ha van valami, ami rendkívül destruktív módon hathat mind a mentális, mind a testi épségünkre, az bizony az alváshiány.

olvass tovább

Álmok, melyek ránk találnak

Különös, de az élet egyfajta furcsa „játékot” űz velünk. Mintha fiktívkarakterekként ingáznánk ide-oda. Bizonyos időközönként pedig kiválasztódunk, mert ezt a lapot osztotta a sors. Kiválasztódunk nehéz, vagy könnyebb feladatokra, és ezek váltják egymást. 

olvass tovább

Nem figyelsz már rám

Kalapáló szívvel várok rád a kávézó előtt, pedig tudom, nem figyelsz rám. Azt mondod pár perc és indulunk haza, de előbb elszívsz egy cigarettát és a csikket unottan nyomod el.

olvass tovább