Itt van az ősz. A legmeghatározóbb védjegyét ennek az évszaknak számomra, mégis a levelek sokszínű árnyalatai jelentik.

Ha egy kicsit is kinyitjuk a szemünket, tényleg észrevehetjük, hogy valóságos csoda az a látványvilág, ami elénk tárul. Mindig lenyűgözött a levelek diverzitása. Egyes levelek rendkívül élénk, világos színekkel rendelkeznek, míg vannak olyanok is, melyek sötétebb árnyalatokkal büszkélkednek. Az emberek is pont ilyen különbözőek. Az emberi lélek is sokszínű, kiszámíthatatlan. Ezek az árnyalatok pedig mind máskor, másképp hatnak az életünkre. Lesz, ami emel majd minket, és lesz, ami csak húzna a sötét mélységbe. 

Szóval az utunk során felbukkanó kapcsolódások is eltérőek. Fájdalmas, de lesznek emberek, akik nagyon kevés ideig maradnak a lelkünkben. Akik az elszáradt levelekhez hasonlóan gyorsan eltávoznak az életünkből. És mi tudjuk majd csak igazán, hogy az érdekünket szolgálta-e ez a történés vajon. Lesznek olyanok is, akik valódi, beton biztos gyökereket eresztenek majd a szívünkben, és mindig vigyázni fognak ránk. Az idő előrehaladtával hol bölcsebben, hol csalódottabban konstatáljuk majd, hogy az élet rendelkezik azzal a furcsa sajátossággal, hogy ad is, és el is vesz. Különböző egyénekkel találkozunk, akik végül is mindig tanítanak nekünk valamit, akkor is, ha az adott pillanatban csak haragot, dühöt, vagy fájdalmat érzünk. Mert minden tapasztalással előrébb jutunk.

Talán az idő hosszú, szövevényes folyamatsorozata szükséges ahhoz, hogy rájöjjünk az a bizonyos, sokszor mumusként emlegetett elfogadás vezet a békét ígérő úthoz. Elfogadjuk, hogy nem minden alakul úgy, ahogy elterveztük, hogy nem vagyunk tökéletesek, de önazonosak, attól még lehetünk. Elfogadjuk, hogy időnként mi látunk, vagy képzelünk többet kapcsolatokba, és elfogadjuk, hogy mi is lehetünk prédák. Hiszen bárkivel megeshet. Sajnos kihasználhatnak, felemészthetik minden egyes, apró darabkádat, aztán erőt veszel, és újra felépíted magad.

De a hektikus történések, tapasztalások után megérted, hogy az élet ilyen. Hogy a legtöbb, amit tehetsz magadért, az az, hogy elfogadod, ami éppen történik. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet tombolni, vagy kiállni magadért, saját magunkat nem veszíthetjük el a küzdelem során. De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Érzelmeken, attitűdökön, válaszokon, reakciókon. Vannak dolgok, melyek nem tőlünk függnek. Mi csak annyit tehetünk, hogy végre beengedjük az elfogadás különös jelenlétét. Egyrészt valóban furcsa az elfogadás, hiszen gyakran olyan dolgokat fogadunk el, melyek fájdalmasak, melyekhez nagyrészt negatív gondolatokat csatolunk. Megtanuljuk, hogy tényleg nem érdemes sokat várni a másiktól, hiszen bármennyire is bízunk, vagy remélünk, attól még csalódhatunk, padlóra kerülhetünk.

De az elfogadás édes is egyben. Felruház egy megnyugvást előidéző bölcsességgel, amely védőpajzsként is funkcionál. Egy olyan életszemlélettel ajándékoz meg minket, amelynek az egyik legfontosabb alappillére az egészséges belenyugvás bizonyos dolgokba. Csak így lehet igazán éretten hozzáállni az élethez. Nem mi vagyunk a középpontban, nem szól rólunk minden. Az elfogadásnak köszönhetően egy sokkal harmonikusabb dimenzióba kerülünk, ami csak egyre erősebbé, és erősebbé tesz. Így lesz igazán miénk a világ.

• életszemlélet elfogadás elmúlás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!