Túl nehéz és elérhetetlen. Ilyennek látjuk a világot sajnos sokszor, ezt nem tagadhatjuk le. „Mikor érem már el a csillagos eget is?” – kérdezzük magunktól. Pár hónap, pár év? Ugyan… Nincs időnk, mintha sose lett volna.

Egy fénylő mázzal fedett, ám teljesen hamis lepelbe bújtatod a lelked. Tulajdonképpen az egész életed. S mi marad majd aztán? Csak könnyekkel teli, érzelem nélküli éjszakák.

Valamikor nagyon régen égő tűzként lobogtak benned a célok, álmok, de eladtad magad. Mindaz, ami a szemed előtt lebegett, mára a tiéd lett. Materiális, luxushoz köthető dolgok. Ez kellene? Kész is, mind megkaptad, hiszen eljött érted a jóságos, dúsgazdag megmentő, aki elhalmoz minden földi jóval. Néha elcsattan egy-egy pofon ettől a „ragyogó” férfialaktól, de mit számít ez, nem igaz? Saját vállalkozás, külföldi nyaralás minden hónapban, és aztán ott vannak a karácsonyfa alatt a legújabb Michael Kors szettek, vagy a legpompásabb Gucci táskák. Ott a lakás, a méregdrága autó. Nem olyan rossz ez. Persze a szomorú igazság az, hogy a puccos partikon te csak egy elragadóan gyönyörű szobanövény vagy, aminek akkor kell mozdulnia, ha éppen elvárják. A saját fényed rég kihunyt, de kit is érdekel? Hol van itt a probléma? „Hisz megkaptál mindent!” – mondják – „Egy szavad se lehet…”  

Így már mit sem számít, hogy egy toxikus, bántalmazó és teljes mértékben élettelen kapcsolatban ragadtál. Így már mit sem számít, hogy nincs szerelem az életedben, mert a pénz mindent felülír. Így már mit sem számít, hogy pont olyan emberré váltál, akit régen még lesajnáltál, netán el is ítéltél. Így már mit sem számít, hogy meghazudtoltad magad, és fáj a tükörbe nézve beismerni, pedig tudod jól, hogy ez így van.

Mindenki vágyik a biztonságra, mind az egzisztenciát, mind az életminőségünket tekintve, de valóban el kell adnunk magunkat ehhez? Egyedül kuporogva a selyem takarón az ágyban, ha a szívedre teszed a kezed, el tudod mondani őszintén, ebből mi az ami egyenlő azzal, ami TE vagy? Létezik még egyáltalán olyan? Vagy talán csak apró hamva maradtál annak a szenvedéllyel fűtött amazonnak, aki ezelőtt voltál? Sosem voltál rákényszerülve arra, hogy menekülj, mindig minden lehetőség adott volt a számodra, ahhoz, hogy azt tedd, amire vágysz. Akkor is, ha tudtad, hogy az utad kacskaringós lesz nagy valószínűséggel.

Tudod, egyszer minden véget érhet. Akkor mi lesz majd? Mi az, ami marad neked, a fájdalmon és az ürességen kívül? Egyedül, pénz nélkül, kiégve. Úgy érzed ironikusan nevetséges a helyzet. Úgy érzed, a cukros bácsi által kínált szirupos élet előtt is ugyanott tartanál, mint ahol most vagy. Mégis, ha visszatekintesz az egykor még tettrekész énedre, rájössz, hogy ő, már akkor sokkal többet ért el ebben a szívet is megtépázó maszlagban, mint a jelenlegi szellemed valaha. Látod, hogy az a lány bizony saját magának teremti meg az életét, akkor is, ha mindez egy kőkemény procedúra első szegmense. Látod azt, hogy az a lány küzd az álmaiért folyton-folyvást, és azt, hogy nem hunyászkodik meg soha senkinek. Látod azt is, ahogy egy szerelmes, őszinte szempár pásztázza minden porcikáját, és azt, hogy ez a legtisztább, legszerelmesebb szív ebben az univerzumban, ami csak doboghat érte. Végül pedig látod azt, ahogyan ez a lány a tükörképe előtt állva, csillogó szemekkel mosolyog, majd így szól: Én nem akarom eladni magam.

• anyagiak lélekhangok önbecsülés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!