Itt az ősz, itt van újra. És amilyen sokan ujjongunk érte, a kötött pulcsis, teázós, színkavalkádokban pompázó gyönyörűségeivel együtt, éppolyan sokan ódzkodnak is tőle. Elvégre az idő hidegebb, olykor szelesebb is, és a borús kilátások a lélekben is hasonló dolgokat idézhetnek elő.

Sokan érzik úgy, hogy ez bizony a számvetés időszaka. Ideje szembenézni a fájdalmas emlékekkel, és görcsösen próbálkozunk rendet rakni a lelkünkben. A „rendrakás” ezen fajtája nagyon is hasznos, hiszen új lapokkal kezdeni, mindig továbblendít egy stagnáló állapoton. De mi van akkor, ha lapjaink egy erőszakos procedúrának köszönhetően „újultak” meg? Ezt ugyanis erőltetni semmiképp sem lehet. Először is szögezzük le: Egyáltalán nem törvényszerű burokszerűen bevonni magunkat ezzel a bús, szürke, túlságosan erőltetett tettvággyal. Az ősz nem erről szól, ha már évszakhoz párosítunk érzéseket, kitűzött célokat. Pontosabban nem kell mindenáron erről szólnia.

Ha egy kis motivációt, lendületet társítunk hozzá, sokkal előrébb vagyunk, mint gondolnánk, de ennek szívből kell jönnie. Nem vagyunk lemaradva semmiről sem, nem kell folyton azon aggódnunk, hogy elmúlt a nyár, és muszáj ezt meg, ezt, és ezt tenni. Az érzések, vágyak, gyógyulási folyamatok nem irányíthatók ilyen természetellenes módon. Erőltethetjük, kicsikarhatjuk magunkból a lehetetlent is, de üresség marad csupán, és a fájó szívmorzsák lemorzsolódását az évszakhoz fogjuk kötni. Mert az ősz túl hideg, ilyenkor minden másabb, ilyenkor minden egyszerűen, közönségesen mondva szar.

Holott, ismerjük be, az ősz, az csak ősz, és ugyanúgy megvan a szépsége, mint a többi évszaknak, sőt, vannak, akik azt vallják, hogy ez a legcsodálatosabb időszak az évben. Persze minden relatív, ez nem vitás, a lényeg az, hogy a feldolgozatlan traumákat, a rendezetlen ügyeket a múltból, vagy szimplán az élet nehézségeit, káros egy bizonyos dologhoz kötni. Ilyen szempontból viszont tényleg menekülési metódusról beszélhetünk. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk a démonokkal, amik bennünk dúlnak, legyenek azok bármilyen súlyosak is. Épp ezért létrehozunk egy védőhálót, amiről úgy gondoljuk, hogy az megvéd minket mindentől, és a felelősségvállalás helyett kifogásokat keresünk, különböző elméleteket gyártunk, melyeket időjárásra, évszakokra, vagy akár horoszkópokra alapozunk. Eközben legbelül mindvégig tudjuk, hogy csak áltatjuk magunkat.

Időt kell adnunk magunknak. Legyen bármiről szó. Egy régóta húzódó döntésről, amit már ideje lenne meghozni, de még mindig túl ijesztőnek tűnik. Rendezni egy múltbéli szívügyet, amire, talán úgy érzed, még nem állsz készen. Erőt venni magadon, és azt csinálni végre, amit szeretsz, mert te is tudod, hogy csak egy életünk van. Ezekhez mind időre van szükségünk, mert az idő múlása segít abban, hogy tisztábban lássuk a tennivalókat. Idővel minden letisztultabbá válik.

Hosszú folyamat, de addig is, próbáljuk meg másképp megélni és látni ezt a helyzetet. Tekinthetünk erre az időszakra egy új fejezetként, de csak akkor, ha ez melegséggel tölti el a szívünket, és jóleső érzést okoz bennünk. És persze, akkor sincsen semmi baj, ha egyáltalán nem tudunk azonosulni ezzel, viszont ne essünk át a ló túloldalára sem azzal, hogy összeesküvés-elméleteket gyártunk. A megoldás végső soron ugyanis bennünk rejlik egyedül.
Nehéznek tűnhet, de inkább vegyük észre azt, hogy még mindig süt a nap, és káprázatos színekben pompáznak a levelek. Azt, hogy mennyire jó úgy kortyolgatni a kávét, és teát, hogy közben bekuckózunk, és kicsit lenyugszik körülöttünk minden. A csend közepette előbb-utóbb körvonalazódik minden, és tudjuk majd, mi a következő lépés, ami vár ránk éppen.

• elengedés elmúlás menekülés ősz

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!