Az utóbbi időben, akárhányszor néztem kicsit is romantikusabb jellegű filmet, az jutott eszembe, hogy kristálytisztán fogalmunk sincs igazából, hogyan is definiálhatnánk bizonyos érzéseket, különösképp a legerősebbet, a legintenzívebbet, amely mindannyiunk fantáziáját izgatja, a szerelemét.

A szívmelengető, életünkön is átívelő érzelmekről úgy gondoljuk, hogy specifikusnak és meghatározhatónak kell lenniük. Az igazság azonban az, hogy „százezerféle” tapasztalattal a hátunk mögött sem jelenthetjük ki biztosan, hogy egy emocionális turbulencia ugyanúgy hatott volna ránk.

Különböző sztereotípiák hatására odajutottunk, hogy elég komplex elvárásaink vannak a szívügyekkel kapcsolatban. Ami pedig a szerelmet illeti, sokszor irreális, már-már elérhetetlen színdarabokat állítunk fel. Úgy véljük, hogy egyszer csak eltalál minket Ámor nyila, és onnantól kezdve végeláthatatlan, gyönyörű pillangók kíséretében megérkező szerelemörvényben találjuk majd magunkat. A sors iróniája az, hogy valójában létezik a szerelemörvény, de nem ilyen formában. Jobban fogalmazva, nem csak ilyen formában.

Míg a filmekben gyakran elviszik a sztorit a „happy end” típusú befejezések és a hatalmas egymásra találások, a valódi élet mást kínál nekünk tálcán.  A valódi élet szerelemörvénye magába foglalja azt is, amikor épp tényleg halál szerelmes vagy, és úgy érzed, élni sem tudnál a másik nélkül, mégis megszakít veled mindennemű kapcsolatot, akár szó nélkül is. A szerelemörvényben olyan történetszálakkal is találkozhatunk, melyeknek végén a nagy Ő egy másik embert választ helyettünk és ezen talán sosem tudunk túllépni. A szerelemörvényben megtalálható sajnos kismillió olyan eset, melyekben egy a mindent felülíró, perzselő szenvedély és szerelem azért nem tud kibontakozni, mert anyagi, társadalmi, státuszhoz köthető különbségek állnak fent, ezért mindkét fél kihátrál inkább, legalábbis az egyik biztosan.

De nem csak azon van a hangsúly, hogy hogyan alakul a sztori. Azt is fókuszba helyezzük, hogy vajon tényleg azt érezzük-e, amit „kell”. Mit is kellene pontosan éreznünk? Gyomorban cikázó, cirádás szárnyú lepkéket, vanília ízű csókokat, nehézség nélküli mindennapokat. Az érzelmek azonban nem ilyen egyszerűek. Nem ennyire behatárolható, bagatell, kis csip-csup dolgok.

Azt hiszem, jól érezzük és tudjuk mindannyian, kivel milyen nexusba kerülünk, de arra nincs egy adekvát meghatározás, hogy az ehhez kapcsolódó érzelmeknek hogyan kellene kinézniük. Mit érzünk pontosan? Szerintem sokszor fogalmunk sincs. Elbizonytalanodunk, félünk, sőt, rettegünk is, aztán megnyugszunk, megbékélünk, fogjuk a másik kezét, szeretünk, szenvedélyes perceket élünk meg, civakodunk, sebeket tépünk fel majd gyógyítunk be. 
Szóval, ez az egész érzelmekhez, főleg a szerelemhez köthető misztériumhalmaz többet rejt magában, mint gondolnánk, és lehet értékesebb is, mint a letisztult, kiszámítható érzelemmorzsák. Ha ezt figyelembe véve látjuk a másik valódi énjét és vizsgáljuk szívünk szegmenseit, többek leszünk minden szempontból. Abból tanulunk és vonunk le valóban értékes, építő konzekvenciákat, ha ennek az érzelmi skálának a lehető legtöbb amplitúdóját éljük meg és át, tiszta szívvel.

• érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!