Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.





A fájdalom ambivalenciája

Zaklatottság, félelem, düh – csupán három kiragadott szó megannyi érzés közül, amiket akkor tapasztalhatunk magunkon, ha hatalmába kerít minket a fájdalom. Ugyanakkor ez a testünknek és lelkünknek egyaránt mostoha érzés hasznos is tud lenni nekünk, függetlenül attól, hogy ki vagy mi okozta.

olvass tovább

Az önszeretet ereje

Egy átlagos napomra emberek milliói lehetnek irigyek. Fiatal vagyok, független, és gyakorlatilag felébredéstől az elalvásig én döntöm el, hogy mihez van kedvem. Nincs alkalmazkodás, nincs kiszolgálás, nem hozok áldozatokat, nincsenek dilemmák, stresszes határidők, elfelejtett tennivalók. Béke és eszméletlen harmónia van.

olvass tovább

A megújulás mindig eljön, csak oda kell figyelni rá

Március első napján született anyukám. Idén ez egy keddi napra esett, és amikor reggel az első ásítozásaim után nyugtáztam, hogy milyen nap is van, azonnal felköszöntöttem. Jártam-keltem a lakásban, készülődtem, és észrevettem, hogy az egyik növénykém megszülte idei első, hófehér virágát. Elmosolyodtam, és tudtam, hogy ez a megújulás időszaka.

olvass tovább

Te mit mondanál legszívesebben, amikor valaki megkérdezi, hogy hogy vagy?

A mentális fájdalmak közül kevés lehet rosszabb annál, mint amikor valaki a saját elméjének rabja. Értem ezalatt akár a skizofréniát, a bipolaritást, a depressziót vagy csak szimplán a fényes tudatát annak, hogy a külvilág reggel felvértezi magát a verbális és non-verbális fegyverek tárházával, majd egy erőteljes tűzharchoz hasonlóan, egész nap üríti ránk a töltényeit.

olvass tovább

Még mindig gyengének tartjuk, aki pszichológushoz jár?

A fenti kérdést boncolgatni merész mutatvány, hiszen kulturális, földrajzi, történelmi, szociológiai és sok más egyéb szempontból is számtalan válasz születhet rá. Vannak városok, országok, ahol már a kutyának is alanyi jogon jár a pszichológus, teljesen elfogadott dolog úgy, mint nálunk a fodrász. Mindenkinek meglehet erről a véleménye, de nem mindegy, hogy azzal milyen téren befolyásoljuk azokat, akik még nem döntötték el, hogy igénybe vennék-e egy lélekgyógyász szolgáltatásait.

olvass tovább

Mi sosem leszünk képesek jót beszélgetni egy csésze kávé mellett

Időre volt szükségem az elválásunk után ahhoz, hogy egyáltalán akarjak tudni rólad. Miután eljutottam arra a szintre, hogy megbocsátottam azt, hogy elhagytál, elkezdtek jönni az ilyenkor szokásos gondolatok. Az életem része voltál, emberként továbbra is szeretlek, és jó lenne ezt mind nem felrúgni azért, mert a párkapcsolatunk nem működött. Muszáj belátnom, hogy ez nálunk nem fog megtörténni.

olvass tovább

Tudom, hogy egy nap meg foglak ismerni

Talán rosszul teszem, ha megannyi csalódás után még mindig hiszek abban, hogy valakivel egy napon egymásra találunk, és úgy is maradunk? Nem mesébe illő, örökké tökéletes szerelemről álmodozom, hiszen már felnőttem, tudom, hogy ez nem így megy. De még mindig reménykedem benne, hogy azzal a valakivel összesodor minket az élet, és azt fogjuk mondani az idők végezetéig minden nap: itt maradok veled.

olvass tovább