Ez az én életem

Tudjátok, azért volt tele az önbizalmam foltokkal és lyukakkal, mert az emberek szeretik kiélni a rosszindulatukat másokon. Úgy érzik feljebb kerülnek, ha a másikat lejjebb rugdossák és nem látják, hogy egy csomó energia befektetése után ők még mindig ugyanazon a lépcsőfokon toporognak és térdig gázolnak a rosszindulatban.

olvass tovább

Néma kapcsolatok

Csak nézek rád, fürkészem a tekinteted, ahogy te az enyémet. A gondolataim dübörgik érzelmeimet az elmémben, de csak az ajkamba harapok és beszűkült szempárral mérlek végig, majd csukódik mögöttem az ajtó és már úton is vagyok. Ki kell szellőztetnem a fejem, el kell terelnem a gondolataim, hogy mikor visszaérek folytathassuk az életünket, mintha mi sem történt volna.

olvass tovább

Amikor nehéz a szíved

  • 2020. január 25.

Nincs baj azzal, ha most csak fekszel némán az ágyadon. Üres tekintettel bámulod a plafont, és sírni kezdesz. Tudom milyen érzés. Tudom milyen az, amikor végtelenül egyedül érzed magad, elveszve, magányosan. Tudom milyen az, amikor minden próbálkozásodkor hinni kezdesz és aztán arccal esel neki a padlónak. Mert valami mindig van. Valami, ami megpörget és visszacsap.

olvass tovább

A lángot őrizni kell

Talán már nem izzik úgy a szemünk mikor tekintetünk egymásra talál. Talán már nem röpködnek a gyomrodban pillangók mikor rám gondolsz és nem szédülsz a találkozókon. Nem remeg a hangod a magadról szóló mondatoknál és nem bókolsz olyan félve.

olvass tovább

Kapaszkodj meg, Norbi!

Kedves Norbi! Először is leszögezném: nem szeretnék képmutató lenni. Meghíztam és le is fogytam 35 kilót szülés után. Lefogytam, mert képtelen voltam magamat elfogadni, ráadásul erősen benne voltak azok az okok, amiket említettél: szerettem volna szép, szexis és kívánatos lenni, szerettem volna átélni azt az élményt, hogy lássam: a férfi, akit szeretek gyönyörködik bennem.

olvass tovább

Lehetünk együtt újra szépek?

Útjaink mióta keresztezik egymást? Hányadik alkalommal állunk már a keresztútnál, azt remélve, most végre arra az útra léphetünk, ahol soha többé nem találkozunk? A sorsunk úgy tűnik, élvezi, hogy csapnivalóan rossz ripacsokat csinál belőlünk. Szántszándékkal játszunk botrányosan tehetségtelenül a való élet színpadán, előre elrendelt sorsú tragikus hősök vagyunk, kiknek az élete eredendően boldogtalan.

olvass tovább