Kövess minket Facebookon.
Iratkozz fel hírlevelünkre és mi elküldjük neked a legizgalmasabb cikkeinket.
Tóth Éva
Zaklatottan forgolódom. Izzadtan ébredek fel minden holdvilágos éjjel, hogy aztán magamra húzzam a könnyeimtől nedves takarót, hogy ne vacogjak annyira magányomban. Minden nap állandó zajban élek, csak ne jöjjön el a fojtogató, fülzúgató csend, mert különben meghallom lelkem sikolyait.
olvass tovább
Tóth Éva
Mindannyian kis mikrokozmoszban élünk. A saját javainkat előszeretettel halmozzuk, emlékeinkkel együtt a személyes tárgyaink is képesek elhatalmasodni felettünk. Éppen ezért az utóbbi időben nagy divat lett a rendteremtés.
olvass tovább
Tóth Éva
Szia Férfi! Gyere, kérlek, ülj le mellém. Kérj ki valamit inni, mert ez érdekes beszélgetés lesz. Nézd, tudom, hogy nagyon sok mindent kell elviselned miattam, a Nő miatt. Sok türelem szükséges hozzám, mire elkészülök egy eseményre, és kések egy picit.
olvass tovább
Tóth Éva
A szeretet képességét adottságnak tekintjük. Magától értetődőnek, hiszen eredendően ezt szívtuk magunkba az anyatejjel. A valóság azonban nem csupán fekete és fehér árnyalatokból áll, a szeretetet bizony nagyon kemény gyakorolni.
olvass tovább
Tóth Éva
A személyiségünk megjelenésétől kezdve hozzánk tartozik, hogy kutatjuk a határainkat. Annyit tudunk beletenni egy kapcsolódásba, amennyit magunkból adni tudunk. Mindez attól válik függővé, hogy a viszontagságok során mennyi falat emeltünk magunk köré, és milyen mélyen vagyunk a saját világunkban.
olvass tovább
Tóth Éva
Ebben az idő-pénz horizontú világban a legnagyobb kincs, amit adhatunk egymásnak, az az osztatlan őszinte figyelem. Nap, mint nap folytatunk egymással sablonos beszélgetéseket, pár szót váltunk, és a nagy rohanásban már a személyes találkozás varázsa is megkopni látszik.
olvass tovább
Tóth Éva
Annyira tipikus. Ismerik azt az érzést, amikor a legnyilvánvalóbb helyzetekben váratlanul földbe gyökerezik a lábunk és úgy érezzük, képtelenek lennénk egy adott szituációban cselekedni, mert a félelem marokba fogja szívünket és hiába szorítjuk mellkasunkra a kezünket, próbálva fogást találni a nyilvánvaló fájdalmon, azon a torokszorító érzésen, ami minden határozott döntésünket egy vonással kettészeli?
olvass tovább
Tóth Éva
Sokan a külvilágnak élünk. Számít, a presztízs, fontos, hogy mit lát belőlünk a nagyérdemű közönség. Dobáljuk fel a közösségi oldalakra minden pillanatainkat, idézeteket, gondolatokat, fotókat, élményeket osztunk folyamatosan. A kapcsolatainkat vagy éppen a párkeresésünket is a nyilvánosság előtt éljük.
olvass tovább
Tóth Éva
A szeretetet pici korunktól szívjuk magunkba a külvilágból. Kicsiként még tisztán és romlatlanul fordulunk a világ felé. Aztán ahogy öregszünk, és fejlődünk szociálisan, úgy változik a szeretet fogalma számunkra.
olvass tovább
Tóth Éva
A legáltalánosabb problémánk a kapcsolatainkban, hogy azt gondoljuk, hogy valaki nem szeret minket eléggé. Képesek vagyunk magunkat teljesen elzárni a külvilágtól abban a hitben, hogy konfliktusunk oldalán a másik ember felelős a boldogtalanságunkért.
olvass tovább
Tóth Éva
Nyitott emberként mindig is érzékeny voltam más emberek érzelmeire. Számomra, ha belenézek a másik szemébe, nyitott könyvként állnak előttem az érzelmei, gondjai, problémái, mindent le tudok olvasni a másik arcáról, ha figyelmesen tanulmányozom. De ismerek olyan embereket, akik érzéketlensége megdöbbentő.
olvass tovább
Tóth Éva
Múltam árnyai közt járok. Nézegetem régi emlékeimet. Mily régiek, mily valósnak hitt ábrándok vetődtek papírra... és mennyi minden változott azóta. Vágyaim, fájdalmaim létezőek voltak, erősek... lám, az idő mi mindenre képes. Megfakította, megkoptatta minden sebem.
olvass tovább
Tóth Éva
Van az a pont, ami a lelkünkből mindent elnyel. Abban a pontban nem marad más, csupán a rákényszerített erő, hogy mozdulnunk kell valamerre, különben darabokra hullik az élet körülöttünk.
olvass tovább
Tóth Éva
Mi emberek láthatatlan fonallal vagyunk összekötve. Ha akarnánk, se tudnánk függetleníteni magunkat egymástól. Amíg hallunk, látunk és beszélünk, áradni fog kintről a világ zaja.
olvass tovább
Tóth Éva
Mindenki ismer egy olyan embert, aki mindig rohan, de mégis mindenhová késve érkezik. Lehetőleg az utolsó utáni pillanatban jár a határidőkkel és kikezdi mindenki jóindulatát, majd a türelmét is, mert folyamatos szabadkozásban próbálja körbeérni magát, de sosem jut tovább?
olvass tovább
Tóth Éva
Emberből vagyunk. Társas életünk számos alappillérre épül: van egy családunk, amire sokszor mondjuk, hogy nem mi választottuk. Van a párkapcsolatunk, amit ugyan mi választunk, de a csalódásaink halmozása miatt a régiek és az újak sem mindig alakulnak úgy, ahogy azt szeretnénk.
olvass tovább
Tóth Éva
A gondolatoknak hatalma van. A kimondott szónak már teremtő ereje, két ember viszonylatában. Napjainkban a fizikai agresszió egészségesebb elmében és szervezetben nem elfogadott. Az, hogy tettel ártok a másiknak, ezzel megakadályozva, hogy ő jól érezze magát, elfogadhatatlan társadalmunkban. De mit mondanak a szavakról?
olvass tovább
Tóth Éva
Az emberi létben az a legérdekesebb, hogyha egész ügyesen kevergetjük a szálakat magunk körül, akkor nincs szükségünk önismeretre. Figyelmünket lekötik a körülöttünk zajló ügyek, és pontosan elég számunkra, hogyha minimális szinten érinti meg a lelkünket. Felelősséget nem kell vállalnunk tetteinkért, mert mindig a környezet határozza meg saját nyomorunkat, olyan nem létezik, hogy a pokolra mi taszítottuk magunkat.
olvass tovább
Tóth Éva
Mai fekete-fehér világunkban az olyan tulajdonságok, mint az optimizmus és a naivitás nem hízelgő jelzők ránk nézve. Ha optimisták vagyunk, akkor építünk egy álomvilágot magunk köré, és hisszük, hogy „ez a világ minden világok legjobbika”.
olvass tovább
Tóth Éva
Építünk egy világot magunk köré. Falaiba keserűségünk önt cementet, és megszilárdul a lelkünk, mire végzünk a bástyánkkal, hogy utána egyedüli uralkodóként üljünk magányunk trónusán, látogatók nélkül. Mindannyian ilyen magányos trón örökösei vagyunk.
olvass tovább
