A szeretet képességét adottságnak tekintjük. Magától értetődőnek, hiszen eredendően ezt szívtuk magunkba az anyatejjel. A valóság azonban nem csupán fekete és fehér árnyalatokból áll, a szeretetet bizony nagyon kemény gyakorolni.
Amit a szeretet minőségéről tudunk, valójában általánosságokból és tanult viselkedésformából tudjuk produkálni. Szeretet számunkra az, amit „megszoktunk”. Mindenki máshonnan jön, más példát hozott otthonról, mást jelentett számára szeretve lenni. Ugyanúgy szeretet egy megnyilvánulásának fogja fel a gyermek, akit megütnek a szülei, aztán hevenyén megölelnek, mint az a gyermek, aki mindig dédelgetve van. Nagyon nehéz határ húzódik ezen vonalak között.
Az emberek, különböző szeretetsérüléseket hordoznak magunkban. Így különböző nehézségi fokozatokról indulnak el a szeretés útján. Sokszor egymás meg nem értése pont abból adódik, hogy az általánosnak hitt fogalmat mindannyian másként értelmezzük. Mindenki fejében él egy kép a feltétel nélküli, idealizált, rózsaszín ködös szeretetről. Néha, amikor minden körülmény adott, ki is tudjuk fejezni ezen érzéseinket. Amikor nincs vita, és jó kedvünk van, és olyan társaságban találjuk magunkat, ahol mindenki kedvel minket és mi is kedvelünk mindenkit, akkor nagyon könnyű megtartani a szeretet állapotát.
Az igazi kihívást mindig a hétköznapok adják számunkra. Amikor késik a vonatunk, amikor a nyakunkban áll a következő a sorban, amikor elveszítünk valamit, amikor elégedetlenek velünk, amikor igazságtalanság ér minket és ok nélkül bántanak. Ilyenkor derül ki igazában, ki képes valóban szeretetben maradni. Hiszen a szeretet lélekállapot, nem lehet ki-be kapcsolni, hogy most szeretlek de ha ezt csinálod velem akkor nem. Mert ahol feltételeket szabunk ott nem a szív szeret. Hanem az egó. Sokkal több fogalmunk van az egó adta szeretetről, mint a szív eredetű szeretetről. Hiszen sokan akkor kaptuk meg, hogy szeretnek minket, ha jók voltunk, akkor, ha jó jegyet hoztunk vagy csendben maradtunk és pár dolgot megcsináltunk. Ugye tudod mennyire szeretlek, azért ezt megtennéd nekem?
Ez nem szeretet. Ha egész mélyen belenézünk, akkor rájövünk, hogy ez nem más, mint átverés. Csak akkor lehet minket szeretni, ha megfelelően viselkedünk, vagy akkor is, ha arra nem szolgáltatunk okot? Milyen nehéz annak a kisgyermeknek, akit hiperaktívnak, vagy problémásnak, esetleg bolondnak bélyegeznek, mert nem képes kezelni a szeretetet, mert nem tudja hogyan kell szeretni és esetleg agresszív lesz? A gyermek hibája? A szülő hibája? Nem lehet pálcát törni eset és eset felett, de előfordul, hogy az ember agresszivitása mögött igazából hatalmas szeretethiány és az ebből fakadó kisebbségi komplexus áll. Hiszen ha nem kapja meg a neki járó szeretetet, csak akkor amennyiben megfelel a környezete elvárásainak, akkor vagy mindent megtesz azért, hogy megfeleljen, vagy eléri másként. Hangos lesz, harsány és „rossz”, mert nem mutatták meg neki a szeretet kifejezését, ezért másképp hívja fel magára a figyelmet. Akkor jön zavarba, ha látja a szeretet megnyilvánulását. Nyilván nem értheti, miért öleli meg két ember egymást, mikor otthon anyu és apu úgy szeretik egymást, hogy két méterről üvöltenek egymás felé. Sokan nem értik meg, hogy visszafordíthatatlan károkat tudnak okozni már gyermekkorban a nem szeretéssel. El sem hisszük milyen eredményei lehetnek a különböző érzelmi zsarolásainknak.
Aztán mikor felnőttként játszmákba és csalódásokba süllyedünk, nem értjük hogy miért nem szeret a világ minket, hiszen úgy játszunk, ahogyan diktálták, így sem volt jó? Sokan csendben tűrnek, és a jó, aranyos és cuki emberként tengetik életüket, ők azok, akik mindent megtesznek egy kis morzsáért, ezért bőségesen kihasználják a szeretethiányukat. Aztán amikor betelik a pohár, és rendszerint nem a probléma okozóján, de valahol borul a bili és bekattannak. Hibáztatjuk őket? Pálcát törünk felettük mert indokolatlanul bunkók voltak velünk? Meglehet. Ilyenkor mindig arra tudok gondolni, vajon mi késztette a másik embert a viselkedésére? Mi okozta benne azt a törést, ami után nem tud úgy viszonyulni az emberekhez, ahogyan én tenném? Vajon mi tört el benne? Persze a bántás pillanatában ez minket nem érdekel. Sokszor engem sem, mert dédelgetem a sebeimet. De amennyiben meg akarjuk tanulni, milyen a feltétel nélküli szeretet létformájában létezni, onnantól kezdve másként tekintünk egy személyre.
Fontossá válik a nem bántás törvénye. Nagyon nehéz nem visszabántani akkor mikor kapjuk az ütést. Egy adott pillanatban lehetetlennek tűnik arrébb lépni, és kisétálni. Nehéz felvenni azt a habitust, hogy nem engedem, hogy bántsanak a fájdalmaikból üvöltve, és mi ne reagáljunk ösztönösen vissza ugyanúgy. Szeretni igazán csak feltétel nélkül lehet, vagy sehogy. Mert amint befolyásolni próbáljuk szeretetünk irányát valamilyen okból kifolyólag, az elvárásokat teremt. És az elvárásból fakadó szeretet tanult viselkedésforma, nem pedig a lélek szabad állapota.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez