2. Szabó Alexandra írásai
Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.




Orientáció, avagy kihez csapódunk

Interkulturális környezetben az ember nehezen alkalmazkodik mindenféle új szituációhoz, napi rutinhoz. A lengyelországi ifjúsági cserém során kis híján 40 embernél érdekes volt megfigyelni, hogy az európai fiatalok hogyan osztják meg egymással idejüket, tevékenységeiket, milyen csoportokba rendeződnek. Belőlem egy közös reggeli hozta ki az indíttatást a témával való foglalkozásra.

olvass tovább

A fájdalom ambivalenciája

Zaklatottság, félelem, düh – csupán három kiragadott szó megannyi érzés közül, amiket akkor tapasztalhatunk magunkon, ha hatalmába kerít minket a fájdalom. Ugyanakkor ez a testünknek és lelkünknek egyaránt mostoha érzés hasznos is tud lenni nekünk, függetlenül attól, hogy ki vagy mi okozta.

olvass tovább

Elválaszthatatlan

Elválaszthatatlan. – Talán klisésen hangzik ez a szó, hiszen elvileg olyan nincs, hogy elválaszthatatlan. Mindig azt mondjuk, hogy egyszer úgy is mindennek vége, legyen szó pár vagy pedig baráti kapcsolatról.

olvass tovább

Akkor kerülsz legközelebb önmagadhoz, amikor egyedül vagy

Tudom, elnyűtt már a kifejezés, de tagadhatatlanul örök: az önismeret fejlesztéséhez a legtöbb esetben nélkülözhetetlen az egyedül töltött idő. Korunk kollektív nyomása miatt - hogy mindig, mindenáron kell valaki magunk mellé -, ezt sok ember nem éli meg. Nem töltünk egyedül időt, folyamatosan keressük a lehetőségét annak, hogy valakivel mindig legyünk, beszélgessünk, chateljünk, telefonáljunk.

olvass tovább

A szenvedély ereje

Stimulál, cirógat, csavargat, megérint, ledönt a földre. Minden fájdalom elszáll, minden értelmes gondolat megszűnik létezni, amikor felbukkan. Sűrű füstlepellel takarja be elménket, és amíg tart, addig burkolatként véd a külvilág ingereitől. Vörös mámorban úszik testünk tőle, szemünkkel csak csodát látunk, orrunkkal csak a kéj illatát érezzük ilyenkor. A szenvedély azonnal hatástalanítja a racionalitást. Ha találkozunk vele, fel is adhatjuk.

olvass tovább

Az anyai lét egy gyermektelen, szingli nő szemével

Abba a korba léptem, amikor a barátnőim és az ismerőseim megházasodnak, gyermeket vállalnak. Habár én még keresem életem párját – pontosabban fogalmazva passzívan várom, hogy ő találjon rám –, a féktelen bulik és átaludt hétvégék helyett egyre gyakrabban találom magam ezekben a bizonyos friss családi rendszerekben.

olvass tovább

Hová rohanunk? Hol vesztünk el?

Úgy hajtjuk előre a szekeret, mint ahogy a versenylovak szántják a pályát, akiket egész életükben erre képeztek ki. Olyan gyorsan haladunk előre időben és térben, hogy a nagy loholásban legtöbbször saját magunkban botlunk el. Biztos, hogy be kell vállalni a péntek esti műszakot is? Kell még nekünk az a projekt? Van szabad kapacitásunk a huszonhatodik ismerősünknek is segíteni? Szükség van a sokadik tanfolyamra? Hova vezet ez? Mi lesz velünk, ha nem tudunk megállni néha egy-egy pillanat erejéig, és időt szánni arra, hogy emésztgessük az életet és a történéseket?

olvass tovább

Anyu, nem hittem, hogy ilyen érzés lesz felnőni

Egyedül élek. Fél éve lett vége egy hosszú, viharos kapcsolatomnak, a szüleim pedig külföldön élnek. Alapvetően már egészen hozzászoktam az egyedülléthez, de mégis van, amikor az ember lánya elanyátlanodik, és szeretné érezni azt a bizonyos ősi, szülői, feltétel nélküli szeretetet. Csak egy ölelés, egy fejsimogatás és egy "minden rendben lesz" kellene. Csak egyszer főzné valaki neked meg a kávét, vagy vinne ebédet neked a munkahelyedre. Igen, ilyenkor jössz rá, hogy felnőttél, és eljöttek az idők, amikor bizony csak magadra számíthatsz. Ezek azok a bizonyos kemény idők.

olvass tovább

Még mindig gyengének tartjuk, aki pszichológushoz jár?

A fenti kérdést boncolgatni merész mutatvány, hiszen kulturális, földrajzi, történelmi, szociológiai és sok más egyéb szempontból is számtalan válasz születhet rá. Vannak városok, országok, ahol már a kutyának is alanyi jogon jár a pszichológus, teljesen elfogadott dolog úgy, mint nálunk a fodrász. Mindenkinek meglehet erről a véleménye, de nem mindegy, hogy azzal milyen téren befolyásoljuk azokat, akik még nem döntötték el, hogy igénybe vennék-e egy lélekgyógyász szolgáltatásait.

olvass tovább