2. Szabó Alexandra írásai
Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.




Még mindig gyengének tartjuk, aki pszichológushoz jár?

A fenti kérdést boncolgatni merész mutatvány, hiszen kulturális, földrajzi, történelmi, szociológiai és sok más egyéb szempontból is számtalan válasz születhet rá. Vannak városok, országok, ahol már a kutyának is alanyi jogon jár a pszichológus, teljesen elfogadott dolog úgy, mint nálunk a fodrász. Mindenkinek meglehet erről a véleménye, de nem mindegy, hogy azzal milyen téren befolyásoljuk azokat, akik még nem döntötték el, hogy igénybe vennék-e egy lélekgyógyász szolgáltatásait.

olvass tovább

Ilyen érzés, amikor elkezded szeretni az életedet és magadat

Azt veszed észre, hogy a borús, demotivált pillanatokból és napokból átlépsz a kiegyensúlyozottság, elfogadás és nyugalom zónáiba. Nem hergeled magad arra, hogy elégedetlenkedj a hiányosságokon, nem a hibákra fókuszálsz, hanem a meglévő dolgokra, és az elért sikerekre, még ha aprók is. A szabad percekben, amikor kinézel ebédszünetben az irodád ablakán, nem azon tűnődsz, hogy te miért nem vagy ott, ahol lehetnél. Hálát fogsz érezni, hogy ott vagy, éppen a te életedben, a te testedben.

olvass tovább

A mániákus panaszkodás, mint népbetegség

Gyakorlatilag nem telik el napom panaszkodás nélkül. A munkahelyemen, a közlekedésben, a családomban, a barátaimtól, igazából minden területen folyamatosan fellelhető a méltatlankodás. Vajon belénk van kódolva, hogy mindig mindenben csak a negatívat lássuk? Vagy tényleg ennyire rossz lenne az életünk?

olvass tovább

Mi sosem leszünk képesek jót beszélgetni egy csésze kávé mellett

Időre volt szükségem az elválásunk után ahhoz, hogy egyáltalán akarjak tudni rólad. Miután eljutottam arra a szintre, hogy megbocsátottam azt, hogy elhagytál, elkezdtek jönni az ilyenkor szokásos gondolatok. Az életem része voltál, emberként továbbra is szeretlek, és jó lenne ezt mind nem felrúgni azért, mert a párkapcsolatunk nem működött. Muszáj belátnom, hogy ez nálunk nem fog megtörténni.

olvass tovább

A hangulatom én vagyok, avagy kisugárzásunkkal hogyan definiáljuk saját magunkat

Mostanában sokat játszom a mindennapokban a munkahelyemen. Nem pasziánzozok, nem is valami addiktív telefonos játékon lógok, mindinkább élő társasjátékozom. Tesztelgetem, hogy milyen hatással van az emberekre, ha épp pozitív vagy negatív a kisugárzásom. Így azt is tesztelem, hogy ennek következményeként milyen visszajelzéseket kapok, amiből én is táplálkozom. Ez vajon akkor azt jelenti, hogy a kapcsolatainkon keresztül magunkat is táplálhatjuk a saját energiánkkal?

olvass tovább

Orientáció, avagy kihez csapódunk

Interkulturális környezetben az ember nehezen alkalmazkodik mindenféle új szituációhoz, napi rutinhoz. A lengyelországi ifjúsági cserém során kis híján 40 embernél érdekes volt megfigyelni, hogy az európai fiatalok hogyan osztják meg egymással idejüket, tevékenységeiket, milyen csoportokba rendeződnek. Belőlem egy közös reggeli hozta ki az indíttatást a témával való foglalkozásra.

olvass tovább

Elválaszthatatlan

Elválaszthatatlan. – Talán klisésen hangzik ez a szó, hiszen elvileg olyan nincs, hogy elválaszthatatlan. Mindig azt mondjuk, hogy egyszer úgy is mindennek vége, legyen szó pár vagy pedig baráti kapcsolatról.

olvass tovább