Az én anyám

Kiskorunk óta minden év május első vasárnapján megünnepeljük az édesanyákat. Először csak azért, mert apa azt mondja, nem is igazán értjük. Ahogy növünk, csak azért, mert teljesítjük az elvárásokat, megfelelünk a kötelességnek. Majd eljön egy pont, amikor rájövünk, miért tesszük. Nos, azt hiszem, én már rájöttem.

Az én anyám fiatalos. Emlékszem, gyerekkoromban utáltam, hogy minden buli középpontjában anyám volt. Iszogatott, táncolt, beszélgetett, nevetgélt. Nem lehetett rávenni, hogy figyelmét csak nekem szentelje. Apám sztoikus nyugalommal szemlélte hevességét már akkor is, néha felkérte táncolni, de engedte, hadd bontakozzon ki. Ma már én is mosolyogva nézem, ahogy puszta lényével magával ragad mindenkit.

Az én anyám odaadó. Mindent, amit tesz, értünk, gyerekeiért, vagy, ahogy ő mondaná „az ő gyönyörűiért” teszi. Értünk kel fel, értünk dolgozik naphosszat, minket vár haza hétvégenként. Értünk él. Ugyanakkor, emellett képes megtartani önmagát. Nem vált semmilyenné, még mindig egy optimista, intelligens, vidám nő.

Az én anyám a tökéletes nő. Nem ragyog mindig a lakás. A haja sem áll mindig tökéletesen. Sőt, meg sem jegyez mindent, amit mondunk neki. Ezeknél leírhatatlanul fontosabb, hogy ő tartja össze a családot. Kigondolja, megszervezi, és kivitelezi a programokat. Nincsenek előítéletei, a dolgokat önmagukban, feketén-fehéren látja, egyszerűen éli az életet, de mindig megold mindent.

Lehet minden gyerek rossz tulajdonsága ez, de az enyém biztos, hogy nem mondok hálát verbálisan. Pedig annyi mindent megköszönhetnék, annyi mindenért bocsánatát kérhetném. De tudja ő. Tudja, hogy egyetlen egyszer sem gondoltam komolyan a hozzá intézett undok mondataimat; tudja, hogy hálás vagyok, amiért megszült, felnevelt, mindig ott volt, ha kellett, ha nem; és tudja, hogy ő a legjobb édesanya a világon. Mindketten így gondoljuk, a bátyám is, én is. Neki is tudnia kell. Az anyák tudják az ilyesmit. Érzik.

Boldog anyák napját, Mama!

Sutus Dolli

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!