A legszebb versek Anyák napjára

Minden év május első vasárnapján egy nagyon fontos ünnep van a naptárban. Anyák napja. Ilyenkor köszöntjük fel az Édesanyákat, Nagymamákat, Dédnagymamákat, ezen a napon emlékezünk meg az anyaságról.

Minden gyermek, és felnőtt egyaránt virágcsokorral, és verssel ajándékozzák meg az Anyukákat, Nagymamákat, és Dédnagymamákat. Ezzel viszonozva azt a rengeteg jóságot, odaadást, figyelmet, türelmet, gondoskodást, törődést és a tiszta, önzetlen szeretetet, amelyeket szavakkal soha nem lehet elégszer meghálálni. És bár Anyák napja csak egyszer van egy évben, mégse feledkezzünk el minden egyes napon kifejezni szeretetünket Édesanyánk felé.

Pákolitz István: Anyámnak
Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüstholddal,
beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsaág;
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád;
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életed csillagokkal.

Ágh István: Virágosat álmodtam
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.

Csorba Piroska: Mesélj rólam
Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?
Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

József Attila: Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral az ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra,
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám,
s a ruhák fényesen, suhogón,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő,
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.