A gyermekkori bántalmazás, ami egy életre kihat
Sok emberrel előfordul, hogy kiskorában nem megfelelően bántak velük, ami traumát okozott nekik, és a felnőttkorukra is kihatással lesz. De mit is nevezünk gyerekbántalmazásnak?
olvass továbbSok emberrel előfordul, hogy kiskorában nem megfelelően bántak velük, ami traumát okozott nekik, és a felnőttkorukra is kihatással lesz. De mit is nevezünk gyerekbántalmazásnak?
olvass továbbMunkám során az egyik leggyakoribb probléma az az, hogy az illető ugyan már 25-30-40 éves, de a szülő még mindig beleszól az életébe és ezzel elveszi a jogát (akarva-akaratlanul) attól, hogy felépíthessen egy egészséges önképet, attól, hogy megerősödjön és egyedül bontogassa a szárnyait. Sőt mi több ezzel önbizalomhiányt és további belső problémákat okoz neki.
olvass továbbTalán rosszul teszem, ha megannyi csalódás után még mindig hiszek abban, hogy valakivel egy napon egymásra találunk, és úgy is maradunk? Nem mesébe illő, örökké tökéletes szerelemről álmodozom, hiszen már felnőttem, tudom, hogy ez nem így megy. De még mindig reménykedem benne, hogy azzal a valakivel összesodor minket az élet, és azt fogjuk mondani az idők végezetéig minden nap: itt maradok veled.
olvass továbbAz érettség sok minden, de nem kor függvénye. Pontosabban egy bizonyos kor alatt kár keresni, de egy bizonyos kor fölött pedig vicces, ha nincs is meg. Kerülvén a félreértéseket, nem az egzisztencia határozza meg az érettséget, de még csak nem is a tanultság.
olvass továbbLehet nem is sejted, de mindig beléd kapaszkodom. Jól emlékszem, milyen sokat ábrándoztál arról, vajon büszke leszek-e majd rád? Én, az idősebb éned, aki már felnőtt. Emlékszem, mennyire féltél attól, hogy visszatekintve a múltra, nem tartanálak értékes, fontos kislánynak. Hát csak tudd: A lehető legbüszkébb vagyok rád. Mindenért.
olvass továbbAz emberi szervezet egyik legfontosabb alkotóeleme a víz. A csecsemő szervezete nyolcvan százalékban, a felnőtteké hatvan százalékban, az idős szervezet, pedig ehhez képest már csak ötven százalékban tartalmaz vizet. Testünk megfelelő működésének, fejlődésének, egészségmegőrzésének alapvető feltétele a folyadékháztartás egyensúlya.
olvass továbbOlyan témát boncolgatunk, amiről nem szoktunk beszélgetni, sőt, talán nagyon gondolkodni sem. Mert annyira az élet része, mégis, legtöbb probléma forrása felnőtt életünkben.
olvass továbbAhhoz, hogy tiszteljünk valakit, jogos elvárás, hogy ő tiszteletre méltóvá váljon, vagyis érdemelje, vívja azt ki. Egy kapcsolat arra az elhatározásra épül, hogy két felnőtt ember meghozta a döntést, együtt haladnak tovább az úton, megnyitják a szívüket egymás felé, megmutatják igazi valójukat.
olvass továbbA felnőtté válás egy igen érdekes folyamat, ugyanis 17-18 évesen már hajlamosak vagyunk úgy gondolni saját magunkra, mint a világ legérettebb, legfelelősségteljesebb személyére, majd pedig 25 évesen sóvárgunk letűnt tinikorunk után, és győzködjük a körülöttünk élőket, hogy mi bizony fiatalok vagyunk még a házassághoz, ahhoz, hogy gyerekünk vagy normális munkánk legyen. Van azonban pár egészen biztos jele annak, hogy életkorodtól független végre felnőttél, össze is gyűjtöttünk ezekkel kapcsolatban egy listát!
olvass továbbA nyári időszak sok szabadban töltött időre ad lehetőséget, amit nagyon szeretnek a gyermekek, azonban ez az időszak veszélyeket is hordoz magában. A kánikula a felnőtt szervezet számára rendkívül megterhelő, és ez fokozottan igaz a kisbabákra, a kisgyermekekre, illetve a várandós kismamákra is. A Pelenka.hu a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) szakmai segítségével összegyűjtötte, hogy hogyan lehet védekezni a hőség ellen a szülőknek és kismamáknak.
olvass továbbKétségkívül az új Nissan Juke minden pontján igényesebb, minőségibb és szebb lett, mint elődje. Bár karakterében megegyezik az első generáció formai jegyeivel, de vonalvezetése már nem annyira formabontó, kevésbé megbotránkoztató. Az is lehet persze, hogy a világ felnőtt ahhoz a formatervhez, amelyet a japán/francia autóóriás 2009-ben megálmodott.
olvass továbbSzeretnénk azt hinni, hogy a szüleink gyermekkorunkban velünk szemben tanúsított viselkedése nem lesz hatással a párkapcsolatunkra, a munkahelyi és baráti kapcsolatainkra. Az igazság azonban az, hogy bizony nagyon sok mindenben úgy viselkedünk felnőttkorunkban, mint a szüleink. Van, hogy tudunk róla, de van, hogy szépen csendben, észrevétlenül kúszik be az életünkbe.
olvass továbbFelnőttként rengeteg olyan terhet cipelünk magunkkal, amely gyermekkorunkból származik. Sajnos sokak számára a gyerekkor nem jelent egyet a felhőtlen boldogsággal, és a gondtalan mindennapokkal. Mivel az érzelmi bántalmazásnak nincsenek fizikai nyomai, így nehezebb észrevenni, különösen, ha fiatal korában szenvedte el az azóta már felnőtt áldozat. Azonban a viselkedést illetően vannak jelei, amelyek együttes jelenlétéből egyértelművé válhat.
olvass továbbA szerelem utáni vágyódás néhány embernél rendkívül erős és még akkor is célra vezetik a szerelmet, ha tudják az esélytelenségét beteljesülésre. Bizonyos életkorok esetében teljesen normális sőt, gyakori a plátói szerelem, azonban felnőttkorban, ha mindig azon kapod magad, hogy beteljesületlen szerelem után epekedsz érdemes elgondolkoznod azon, hogy közben miket vesztesz el.
olvass továbbAz egész tinikorunk arról szól, hogy idősebbnek, „nagyobbnak”, és persze érettebbnek akarunk tűnni, mint amilyenek valójában vagyunk, azonban amint belecsöppenünk a felnőtt létbe és a mókuskerékbe, már sokkal kevésbé tűnik szórakoztatónak. Vannak dolgok, amikre egyáltalán nem számítunk, pedig eléggé meg tudják könnyíteni, vagy rosszabb esetben nehezíteni a mindennapokat.
olvass továbbA pattanás az egyik legidegesítőbb dolog, ami nem csak a tinédzsereket, a felnőtteket is érinti. Utánajártunk, mi áll a hátterében és hogyan szabadulhatunk meg tőle.
olvass továbbSok emberrel előfordul, hogy kiskorában nem megfelelően bántak velük, ami traumát okozott nekik, és a felnőttkorukra is kihatással lesz. De mit is nevezünk gyerekbántalmazásnak?
olvass továbbA könyv 52. oldalán van egy mondat: „De a hős és az író sosem azonos.” Mégis Kemény Zsófi, (író, költő, slam poetry-s, Színművészetin végző, sok diplomás felnőtt Nő), és én is úgy éreztük az egész regény olvasása közben, mintha egy túl személyes naplót olvasnánk, amihez valójában semmi jogunk sincsen. Elolvastuk az idén megjelent „Haza” című könyvet, amit Tompa Andrea írt, és kibeszéltük. Mindketten feltettünk egymásnak kérdéseket, amiket aztán meg is válaszoltunk. Vajon mit jelent a Haza? Hol van a valódi otthon? Mi az a hazaszeretet, és elmennénk-e? Visszajönnénk? Mi a nyelv? De beszéljünk inkább a könyvről!
olvass továbbValamilyen szinten, gyerekkorunkban mindenkinek meg szeretnénk felelni. Hogy jók vagyunk, hogy nem is vagyunk olyan rosszak, mint amilyennek néhanap a szüleink és az idegenek látnak minket, hogy eléggé okosak vagyunk és csinosak és kisebb korban pedig még aranyosak is, de egyben vagányok is annyira, hogy szeressenek velünk lenni az emberek. Kamaszkorunkban ez ellen próbálunk lázadni különféle módokon, hogy aztán fiatal felnőttként vissza-visszatérjünk a megfelelési-kényszer talajára.
olvass továbbTélen kifejezetten nehéz lehet olyan programot találni, ami beltéri, gyerekeket és felnőtteket egyaránt leköt. Az egész család számára megoldást és kellemes kikapcsolódást jelenthet egy látogatás a Tropicariumban, ahol idegenvezető segítségével ismerhetjük meg még inkább az egzotikus állatokat.
olvass tovább