Kulcsszó keresés /


A felnőttkori barátságok ugyanolyan erővel bírnak, mint a gyerekkorban kötöttek?

  • 2025. május 31.

Mindannyiunknak van olyan barátja, akivel évtizedek óta egymás életének részei, de vajon hogyan tudunk ilyen elmélyült kapcsolatot kialakítani felnőttkorunkban? Egyáltalán lehetséges? Sokan azt mondják felnőtt fejjel a barátkozás olykor kifejezetten nehéz vagy kínos folyamat, mégis azt mondjuk, igenis képesek vagyunk igaz barátságokat kötni akár idősebb korunkban is.

olvass tovább

Anyám megmondta - Dolgok, amiket nem hittem el neki, pedig igaza volt

Úgy gondolom, és ebben meg is szoktak erősíteni, hogy nem voltam elviselhetetlen tini, nem számítottam nehéz esetnek, és a lázadozás sem volt a kenyerem, viszont az tény, hogy időnként előfordult, hogy ellent mondtam a szüleimnek, különösen az anyukámnak. Ez többnyire azért volt, mert ő próbált nekem teljesen logikus és racionális tanácsokat, amiket én élből elutasítottam, és szent meggyőződéssel állítottam az ellenkezőjét. Azóta persze felnőttem, és rá kellett jönnöm, hogy természetesen mindenben tökélesen igaza volt!

olvass tovább

Társad erősnek akar látni, méltóságteljesnek, aki tisztelve önmagát a társában is tiszteletet kelt

Nagyon nehéz az embernek ránézni, főként rálátni saját magára. Kifelé tekintünk. Másokat figyelünk, mások velünk szemben tanúsított viselkedéséből leszűrve határozzuk meg adott reakcióinkat. És csodálkozunk, hogy mások fájdalmas viselkedését magunkba engedve a pillanat végül nekünk fáj. Felnőtt testbe zárt gyermekek vagyunk.

olvass tovább

Ha nincs kiút kifelé, akkor csak befelé van

Szeretjük azt hangoztatni, hogy a múlttal nem kell foglalkozni, hogy ami volt, elmúlt, meg, hogy minden csoda három napig tart. Biztosan csak a pszichológusok valami furcsa fétise az, hogy folyton a gyerekkorunkban akarnak vájkálni, holott mi már rég felnőttünk. Mégis mi a fene köze lenne már annak, hogy milyenek voltak a szüleink, ahhoz, hogy nem funkcionálunk túl jól a jelenben?

olvass tovább

József Attila versek, a magyar költészet napjára

  • 2025. április 11.

József Attila az egyik legtragikusabb sorsú költőnk, ám valószínűleg hányattatott gyermek és felnőttkora tette őt olyan naggyá, verseit annyira szívet facsaróan gyönyörűvé. 1964 óta az ő születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, amely alkalmából a költő három legszebb versével szeretnénk emlékezni!

olvass tovább

Emlékeztető azoknak, akik nárcisztikus szülők mellett nőttek fel

  • 2025. március 15.

Talán még mindig nem tudod, hogyan lehet felnőttként élni és működni anélkül, hogy mindig újra hallanád a szüleid degradáló mondatait. Hogy hogyan tudj anélkül egészséges felnőtt életet élni, hogy ne azt éreznéd, folyton bizonyítanod kell. Mert nem könnyű annak, aki nárcisztikus szülők között nevelkedett.

olvass tovább

A Pál utcai fiúk legtanulságosabb idézetei

  • 2025. március 15.

Molnár Ferenc regénye mind a mai napig képes elvarázsolni a diákokat, akik először találkoznak a grundért élet-halál harcot vívó iskolás fiúk történetével. Mindannyian átérezhetjük, hogy bár sokszor hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, a gyermekkor pontosan annyi küzdelmet, megpróbáltatást és problémát tartogathat, mint a felnőtt kor. A legszebb és legtanulságosabb idézetek következnek az örök kalsszikusból.

olvass tovább