Vajon visszafutsz-e még

Rám villan a szemed a pohár felett. Szinte éket vág a retinádba az üveg csillanása, tekinteted szétterül rajtam, mint megannyi kérdőjel. Látom, azt kérdezed, vajon írok-e még rólad.

olvass tovább

Szeretlek, csak nem úgy

Ha már elég ideje randizgatsz és több kapcsolatod is volt, akkor szinte egészen biztos, hogy hallottad, vagy mondtad már ki azt a gyomorszorítóan reális mondatot, hogy „szeretlek, csak nem vagyok beléd szerelmes.” De vajon mi lehet az az összetevő, aminek hiányában az egyik fél úgy érzi, hogy muszáj felégetni a hidakat és sutba dobni az amúgy „korrekt módon” szuperáló kapcsolatot?

olvass tovább

Talán csak Te

Talán azt akarom, hogy minden reggel, ha a tükörbe nézel, lásd az arcodon az összes mosoly nyomát, amit én hagytam. Lásd a homlokráncolást is.

olvass tovább

Kérlek, ne szeress

Illetve csak akkor, ha tudod, hogy nemsokára felveszed a kabátod es elmész, rágyújtasz egy cigire és olyan kifogást fújsz ki, amit még nem használtál el. Kérlek, azt add nekem.

olvass tovább

Csak még egy esélyt

Nem tudom, miért népszerű mostanában az a felfogás, hogy akinek egyszer kellettünk, annak mindig fogunk. Hogy hiába lökjük el magunktól, mintha csak egy tekegolyó lenne, mindig lesz még egy utolsó utáni esélyünk arra, hogy visszakússzunk hozzá.

olvass tovább

Ha végre fontos leszel magadnak

Mindenkinek van olyan időszak az életében, amikor nem igazán van megelégedve önmagával és tulajdonképpen bárki más bőrébe szívesebben bújna, minthogy szembe kelljen néznie önmagával. Azonban szerencsére az a pont is elérkezik, amikor már eléggé tiszteled magad.

olvass tovább

A változás érted van

Ha valamit megtanultam az elmúlt években, az az, hogy a változás valóban a mi érdekünket szolgálja. Hogy hiába gyártunk kifogásokat, hiába hazudunk magunknak, mert van egy olyan erős formáló erő, amit akkor sem tudunk kikerülni, ha a paplan alá dugjuk a fejünk és betapasztjuk a fülünk. Ez pedig a fejlődés.

olvass tovább

Letenni téged

Nehezen teszlek le, mintha csak láncdohányos lennék, úgy szívom be újra és újra a szépen csengő mondataid, mint más a cigarettafüstöt. Kicsit kaparja is a torkom az igazság, az igazság, ami kitörne belőlem, de ehelyett csak köhögök, mert a tüdőmre ment, hogy mindig elnyomjam az érzéseimet. És a lelkemre.

olvass tovább