Nem tudom, miért népszerű mostanában az a felfogás, hogy akinek egyszer kellettünk, annak mindig fogunk. Hogy hiába lökjük el magunktól, mintha csak egy tekegolyó lenne, mindig lesz még egy utolsó utáni esélyünk arra, hogy visszakússzunk hozzá.

Vasárnap este. Telefon pittyegés. A te neved a mobilom képernyőjén, kérdőjelek a fejemben. Kéred, hogy találkozzunk, hogy megmagyarázhasd, mert annyira jól ment köztünk minden, csak igen, hát a körülmények áldozata lett a kapcsolatunk. Szemtanú helyett mártír.  

De persze nem hibáztatsz, én se tegyem ezt veled, borítsunk fátylat az egészre, hiszen több hónapja már, de igen, te most összeszedted magad, és írtál nekem, egy igazi hős vagy. Nem is értem, miért nem borultam még le a lábad elé csókokat hintve rá. Hiszen rájöttél. Na, nem arra, hogy elb*sztad, hanem arra, hogy nem is volt olyan rossz velem.

Hogy unalmas a Tinder, és nem olyan könnyű találni egy lányt, aki támogat, és ott van, amikor szükséged van rá. Aki a mellkasodhoz bújik egy nehéz nap után, akivel nem kínos a hallgatás és aki még a fárasztó vicceiden is nevet. 

Csak tudod, már én sem az a lány vagyok. Legalábbis neked nem.

Már nem hiszek el neked mindent, már nem dőlnék az ölelésedbe vakon, már befejeztem az esélyek osztogatását, bezárt a bazár.

Tudod, lehet, hogy csak pár hónap telt el és nem több év, de már nem érdekel, mit tettél volna. Hogy mi lett volna ha...

• esély késő lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!