Kérlek, ne mássz a privát szférámba

Az utóbbi időben kezdtem el úgy érezni, hogy oké, ez most nagyon sok. Úgy az emberek összességében. Nem azért, mert egy takarító néni mindenáron meg akart győzni, hogy a Jehova Istenben higgyek, és nem is azért, mert van egy olyan ember, aki minden alkalommal, ha teheti, leül mellém a vonaton és megállás nélkül nyomja a dumát a saját életéről, holott meg sem kérdezte velem mi a helyzet, holott egyértelmű, hogy én inkább egyedül lennék.

olvass tovább

Ma már tényleg “ciki” álmodni?

Elég gyakran találkozunk olyan megjegyzésekkel, mint pl.: “Ez álomvilágban él.”, vagy “Ez biztos nem komplett.” Pusztán azért, mert valaki hisz és remél. Sőt, a többség szemében kifejezetten ciki, ha valaki egy kicsit is elrugaszkodik a föld felszínétől.

olvass tovább

És akkor mi van?

Hogy az emberiség miért is jutott pontosan abba a fojtogató élethelyzetbe, hogy állandóan felemészti a szorongás, a pánik, és minden “jó”, ami ehhez csak társulhat? Sok okfejtés született már ennek kapcsán. A nagy hajtástól kezdve, a túl szigorú követelményrendszeren át, számos tényezőt említhetünk.

olvass tovább

“Hát figyelj, ettől azért vannak keményebb dolgok is az életben” – avagy így okozhat fájó emlékbetöréseket a bullying és a traumák elbagatellizálása

Szinte futótűzként terjedt el egy 16 éves fiú tragikus története. 16 év, csupán ennyi jutott neki végül az élet nevű, kacskaringós útból. A napi szintű bullying, amellyel szembesülnie kellett, öngyilkosságra sarkallta, és az emberek többsége csak értetlenül néz, hogyan is történhetett mindez. Cikkek tömkelegei boncolgatják a miérteket, a lehetséges okokat, a szülői felelősséget, de feltűnt egy másik szegmens, amivel azt hiszem megint csak nem foglalkozunk eleget.

olvass tovább

A hamis, álszent emberek már nem lepnek meg – az őszinte, lojális személyek viszont igen

A lojalitás ugyanis ritkaság. Pont azokat az egyéneket a legnehezebb megtalálni ezen a világon, akik többre értékelik a valódi igazságot, a saját egojuknál. Ez a szomorú igazság, amivel meg kell tanulnunk együtt élni. Mert, ha nem tesszük, könnyen válhatunk az előbb említett ’fake’ típusú emberek áldozataivá, akik elhitetik velünk, hogy nyílt, őszinte szándékaik vannak felénk irányulóan.

olvass tovább

A címkék, amelyek elfedik a valódi arcunkat

A bácsi a piacon, az öreg néni a közértben, a vonaton a kalauz, és igazából, bárki, akivel találkozunk egy nap során, teszi a kis dolgát. Hogy éppen, melyikőjük milyen lelki procedúra kellős közepén tanyázik, nem tudhatjuk. De ami még fontosabb, és amiről csak halvány körvonalakat sejthetünk, az a valódi énjük. Nem az, ami már a saját, általános formájában is mesterséges, hanem a tényleges, életszagú emberi mivoltjuk.

olvass tovább

Túl régóta próbálunk görcsösen megfelelni

Korábban úgy hittem, hogy minden, ami kicsit is a komfortzónánkon kívül esik, és más ütemben mozog a megszokottól, az csakis romboló, értelmetlen, illetve fájdalmas lehet. Mert hát, valamilyen okból kifolyólag, ezt plántáljuk a következő generációba is, még, ha nem is tudatos módon.

olvass tovább