Bár ma már alapvetően egy szélesebb látókörrel rendelkezünk a nők önazonosságát, illetve teremtő erejét figyelembe véve, és persze rengeteg elcsépelt, klisészerű, népbutító okoskodást találhatunk ezzel kapcsolatban, valóban vannak dolgok, melyek károsan hatnak a testi, lelki egészségünkre egyaránt. A túlságosan konzervatív, sokszor földbe döngölő nézetek, megjegyzések egy torz, irreális tükröt tarthatnak elénk. És egy idő után talán el is hisszük, hogy a hamis kép, amit látunk benne valós. Csak árnyéka maradunk a régi önmagunknak. Ebből a körforgásból pedig nem könnyű kitörni.

Már nagyon rég vita tárgya a nő szerepe, küldetése, az, hogy mi is pontosan a „feladata” ebben a stigmatizáló világban. Kismillió okfejtéssel, nézettel találhatjuk szembe magunkat. Egyesek szerint a nő az csak és kizárólag anya, feleség, és persze a család motorja lehet. Vannak, akik a tradicionális szegmensek mellett éppolyan fontosnak tartják az önfejlesztést, a női minőség megélését, szabadságát is. Én személy szerint ezzel az állásponttal tudok azonosulni talán a leginkább, de elkeserítőnek tartom, hogy rengeteg fontos része a női létnek nem alapvető, magától értetődő a társadalom számára. Gyakran elfelejtik, hogy mi is csak létező, érző lények vagyunk. Csak így egész egyszerűen.

A lényeg az, hogy az utóbbi időben tűnt fel csak igazán, mennyire beskatulyázza a világ a nők szokásait, viselkedésformáit, döntéseit. Az eddig is evidens volt, hogy mindenkinek lehet eltérő véleménye, egy egészséges rendszerben így működik ez, de van egy igen egyértelmű határ, amit, ha átlépnek, bizony indulatok szabadulhatnak el. Egyébként is fárasztó, meg persze nyomasztó azt vizsgálni hogyan és miért elemzik ki az ember mozzanatait a végletekig. Idegőrlő a sutyorgások, és a méregető pillantások kereszttüzében állni.

Megjelenik egy nő. Helyesbítek: A nagybetűs NŐ. Aki rendelkezik egy sajátos, különleges kisugárzással. Aki szép, és ezt nem a tonnányi smink, drága ruhadarabok, vagy cipők jelentik.  Ad magára, hiszen ez az alap. Mindig mindenből a legjobbat igyekszik kihozni, elegáns, letisztult, de önazonos, magabiztos. Mégsem rejti el, hogy ő is lehet sérülékeny, hogy ő is hibázhat. Vállalja az egyedi tulajdonságait, melyek nem mindenki számára esztétikusak. Kompromisszumokat köt, de nem adja fel magát. Elfogadja a tanácsot, de nem bánhatnak vele megalázó módon. Landol, ha ő maga szerint ez szükséges, de nem vághatják le a szárnyait. Alkalmazkodik, de követi a saját álmait.

Folytathatnánk a listát még bőven. Szóval adott egy csodálatos, nagyszerű nő, aki az egész lényével beragyogja a teret, és az egyetlen kérdés, amit az őt körülvevő emberek neki szegeznek, az a következő: „Te most akkor miért és kinek öltöztél így ki?” Semmi „Csinos vagy!”, vagy „Elbűvölően festesz”, vagy egy szimpla, őszinte, mosoly, pillantás, reakció. Csak a méregetés, az irigység, és a mardosó kíváncsiság egyvelege tombol. Nem általánosítok, nem mindenkinek ez a reakciója természetesen. De az esetek nagy részében ezt tapasztaltam személyesen, és kívülállóként is. És ez elkeserítő, hiszen ezek alapján akkor kik vagyunk mi? Gondosan összerakott ékszerdobozok, melyeket csak fontos alkalmakkor vehetnek elő?

• nőiség nőiség megélése szerepvállalás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!