A szeretői viszonyokkal rengeteg a gond – mondják a résztvevőik – nehezen találnak megoldásra, mert talán nincs is megoldásuk. A szeretők szakítanak, kibékülnek, újratárgyalják a dolgokat, megállapodnak ebben-abban, aztán ismét szakítanak, kibékülnek és mint egy végeláthatatlan folyamatban ugyanazt a kört járják újra és újra.
Férfiként sem egyszerű a dolog, ahogy az egyik ismerősöm mondja, annak ellenére, hogy ő tart szeretőt. Az a fél is bele tud fáradni az érzelmi hullámvasútba, aki elvileg a helyzet könnyebben felvállalható oldalán helyezkedik el. Mert őt is felemészti a kellesz - nem kellesz játék, hogy vége van, de még egyszer legyünk együtt, aztán ha felmész, csak a gond van veled, menj el, de akkor meg egy gazember vagy…
- Már legalább tízszer kimondtuk, hogy vége – mondja a férfi – nem jó ez így senkinek, nem mozdulnak előre a dolgok, nincs megoldás, mindkettőnknek jobb, ha véget vetünk a viszonynak. Aztán egyszer csak jön egy üzenet, hogy hiányzom, csak még egyszer, csak még egy utolsó éjszakát… Mikor ott vagyok, azzal kezdi, hogy egy szemét vagyok, már azért is mert felmentem. Mennék ki az ajtón, akkor meg az a baj. De szex nélkül nem enged, hát belemegyek a játékba, mert mindkettőnknek jó. Romantikus este kerekedik, szenvedély, szerelem is van azon a pár négyzetméteren, ami akkor a világot jelenti. Megígérek mindent, mert akkor és ott mást nem tudok tenni, és mert úgy érzem, hazamenni úgysem bírok.
Meghitt beszélgetés következik, újra és újra megbeszéljük, mit, hogyan kellene csinálni, hogy mindenki boldog legyen, de megoldást nem találunk, így újra csak az derül ki, hogy szemét vagyok – talán tényleg az. A találkozás vége viharos veszekedésbe torkollik: hogy volt képem felmenni hozzá? Hiába mondom, hogy ő hívott, én már tényleg eldöntöttem, hogy kettőnk érdekében nem jelentkezem többé, véglegesen és visszavonhatatlanul véget vetek ennek a viszonynak és nem is hívtam - ő jelentkezett. Kiderül, hogy így is hibát követtem el, nem kellett volna válaszolnom, letilthattam volna a telefonomról, a skype-ról, mindenhonnan, hogy az ő helyzetét megkönnyítsem: ne tudja felvenni velem a kapcsolatot. Erre én még válaszolok is?! Egy szemét vagyok. Hogy érezzem a súlyát ráadásul egy pofont is kapok. Erre nálam is elszakad a cérna, ez már itt tényleg a kapcsolat vége! Felveszem az alsónadrágom, félmeztelenül állok a lépcsőházban, ott üvöltözünk egymással, minősíthetetlen hangnemben – persze, főleg ő. Én meg már nem tudok mit mondani erre az egész őrületre, ami velünk történik, félig felöltözve kiabálom vissza a liftből, hogy mindennek van határa! Mert lehet, hogy egy szeretőnek rengeteg problémája van a helyzettel, de a másik félnek se könnyű, ha tényleg vannak érzelmek, de a családját mégsem akarja elhagyni!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez