Mindig is hinni akartunk abban, hogy felnőve majd rábukkanunk a boldogságra. Hogy sokkal bölcsebbek leszünk, és irányítani tudjuk az sorsunkat. Olykor azonban az élet másképpen osztja le a lapokat, és te ott találod magad a nagy boldogtalanság-kupac tetején, és nem érted, hogy hogyan juthattál oda.

Felébredünk a magunk valóságában, ami koránt sem szól azokról az álmokról, amikben hinni akartunk valamikor régen. Egy magányba burkolózó lelkiállapot, egy meg nem értett érzés. Tudod és érzed, hogy szorít a cipő, de néha a megoldások nincsenek elérhető közelségben.

Emberek jönnek-mennek és ki-be járkálnak az életekben. Mert ezt csináljuk mind. Nem vagyunk képesek megélni az igazi érzéseket, a félelem megbénít minket. Csak erőtlen próbálkozásokkal altatjuk el magunkban a feltörő magány érzését. Azonban előfordul, hogy piszok szerencsések vagyunk és megtaláljuk azt, akivel minden ösztönösen működik. Aki nem szorít, aki nem követel, akivel szabadon áramolnak az érzések, a gondolatok. Aki mellett önmagunk tudunk lenni akkor is, ha más előtt rettegtünk megmutatni ezt az arcunkat. A sebezhetőt, az esendőt, a bohém álmokat kergetőt. Mégis az első akadály, ami elénk kerül, megmérgezi az egészet, mert nem hiszünk már az érzésekben igazán. A szavainkban kimondjuk, hogy boldogságra vágyunk, de tetteinkben gátat szabunk mindennek, ami oda elvezet.  

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami."

/Márai Sándor/

Nem látjuk meg az embert. Csak sodródunk a körülményekkel, és nem figyelünk arra, ami odabent van. Hogy nincsenek véletlen találkozások, véletlen kapcsolódások, és hogy a hiba teszi erőssé két ember kapcsolatát. Csak éppen azt nem vesszük észre, hogy szükségünk van a szeretetre. Az igazi, valódi szeretetre, amit soha nem az egyszerű helyzetek fognak megteremteni. Így megy el mellettünk minden, ami jó lehetne, és aztán csak nézünk üres tekintettel, hogy már az érzés sincs meg, a másik sincs meg, és egyedül vagyunk a saját kétségeinkkel mindent illetően.

Elbújunk a falaink mögé, és néha, amikor senki sem látja, elővesszük a régi emlékeinket, és rádöbbenünk, hogy az elmulasztott lehetőségek fájnak mindig a legjobban…Az elmulasztott lehetőségek, amiért már hiába nyúlnál át az idő tükrén.

Továbbiak itt és itt!

• elengedés érzések félelem lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!