A láthatatlan erőd

Betelt a pohár, kész, vége, ennyi volt. Itt vannak a fejemben a gondolatok, a kérdések, amiket szeretnék a szemedbe nézve, neked szegezni. Eldöntöttem, erőt vettem magamon, most végig csinálom, nem lépek vissza. Mert ezt nem lehet tovább csinálni, nincs már erőm, elfogytam, elfáradtam.

Mikor rám nézel, te csak a csillogó szemeimet látod, de hogy valójában mi van mögötte, azt eltakarja egy különleges erő. A mosoly ereje. Te csak ezt látod, ha néha eszedbe jutok, és nálad kötök ki, de valójában nem látsz engem. Nem látod, amikor kisírt szemmel fekszek az ágyon, és próbállak megfejteni, amikor keresem a válaszokat a miértre. A te miértjeidre.

Mert mi nők is bonyolultak vagyunk, de én mondom most neked, hogy te sem vagy egy egyszerű eset. Lehet, hogy ezt te is tudod magadról, de hidd el, ez rajtam nem segít. Minden alkalommal eldöntöm, amikor újra a lelkembe tiporsz, hogy ez volt az utolsó eset, az utolsó utáni csepp abban a pohárban, és majd most lezárom veled. Lezárom ezt a macska-egér játékot. Szerinted sikerül? Persze, hogy nem, de ezt te nagyon is jól tudod, és aljas módon ki is használod. Én is hibás vagyok, belátom. Erősebbnek, és határozottabbnak kellene lennem. Magam miatt... mert csak én szenvedek, te éled világod, boldogan.

Erős vagyok én, addig a percig, amíg dühöngök, ordítok a fájdalomtól. Aztán megint semmi, mert te valami természetfeletti erő által vonzol magadhoz, mint fém a mágnest. Hatalmi játékot játszol. Hatással vagy rám, egy láthatatlan kötéllel húzol magadhoz közelebb, és közelebb. Mintha tudat alatt irányítanál, belelátnál a fejembe. Hiába akarok nemet mondani, hiába tudom mi az igazság, ha egész egyszerűen nem tudom kimondani. Pedig nagyon is jól tudom, hogy mi lenne az ésszerű döntés, de valahol mélyen talán félek belátni, és valószínű ez is közrejátszik abban, hogy hagyom magam újra, és újra becsapni…

Tudom, hogy meg kell lépnem a lépést. Ki kell, hogy zárjalak a fejemből, a gondolataimból, a mindennapjaimból, az életemből. Erősnek kellene lennem. Erősnek, hogy az erőd ne tudjon rám hatni. Hiszen ha akarnál valamit, nem csak az erődet fitogtatni, és gyávának lenni, ha igazán akarnál, akkor tennél is érte. Hiába vannak a kedves, szép szavak, bókok, hogy én téged soha nem foglak elveszíteni, ezek mind csak szavak… ezt mindketten tudjuk, hisz mi soha nem voltunk igazán egy pár. Te, amit adsz nekem az a hiányod, a láthatatlanságod. Amikor érzed, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj, akkor újból beveted a fegyvered, mint a katona, amikor érzi, hogy veszélyben van. A te fegyvered, az erőd. Az erőd felettem, hogy tudod, mikor mit mondj. A bocsánat kérések sorozata, majd a megbánás mutatása, „hogy te nem így akartad, de neked sem egyszerű”

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!