Valahol mindannyian tudjuk, hogy az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy feltétel nélkül kövessük saját belső igazságunkat! Azt a tudást, amit a „szívünk szava”ként szoktunk emlegetni, belső vezetőként vagy esetleg Felsőbbrendű Énként (személy szerint ezt a kifejezést nem igazán szeretem). Én inkább éberségnek hívom, mert nincs olyan színezete, hogy van bennem (pláne felettem!) „valaki”, aki jobban tudja….

Amikor félelmek, kételyek gyötörnek bennünket az azért van, mert nem hallgatunk az éberségünkre. Elvesztettük a kapcsolatot saját belső bölcsességünkkel, és ez két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy életünk során magunkévá tettünk egy csomó olyan hiedelmet és nézőpontot, ami nem is a miénk, nem kompatibilis velünk, így nem csoda ha megzavarnak. A másik az, hogy elhittük: van valami út, ami már eleve el van rendelve, van egy meghatározott „életcél”, egy „feladat”, amit teljesítenünk KELL. Azt hisszük van egy számunkra elrendelt konkrét „helyes út”, amit meg kell találnunk, különben menthetetlenül eltévedünk. 

Lényünknek van egy energetikája és vannak dolgok, amik illeszkednek hozzánk és vannak, amik kevésbé. Ha a lényünk energetikájával összhangban működünk, akkor lépésről-lépésre, sokszor csodával határos módon állnak össze a dolgaink. Ha ellenállás van bennünk, mert nem ismerjük fel, vagy elítéljük a saját belső működésünket, vagy a külvilág elvárásainak akarunk megfelelni, akkor gondokat, bajokat, fájdalmakat, betegségeket tapasztalunk. 

Ahhoz, hogy el tudjuk engedni az öntudatlanul kialakított belső kötelékeket - mindazokat a gondolkodási –és érzelmi mintákat, beültetett nézőpontokat, melyek nem a mieink – ahhoz először is abba kell hagynunk a menekülést, megmagyarázást, tettetést és struccpolitikát, rá kell néznünk arra, amit csinálunk és tudatosítanunk kell, hogy választhatunk mást. Tudom, hogy sokszor azt hiszed nincs választásod, de ez azért van, mert a saját énvédő mechanizmusaink miatt nehezen látunk rá a belső, öntudatlan működésünkre. Néha annyira foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy igazunk legyen, hogy szinte vakká tesszük magunkat bármelyik másik nézőpontra, ami egy másfajta megközelítést mutatna számunkra, ami sokkal inkább megfelelne nekünk. Álljunk meg ilyenkor és kérdezzük meg magunkat: tényleg ennyire érdemes ragaszkodnom egy régi elképzeléshez, hitrendszerhez vagy nézőponthoz, hogy érdemes miatta megkeseríteni az életemet?

• lélekhangok önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!