Összenyom az érzés. Fojtogat a tudat, hogy minden egyes nap realizálnod kell az újabb és újabb terheket. Azt mondják a baj az mindig csőstül jön. Igaz vagy sem, tény, hogy amikor ránk szakad a mennyezet, akkor még a karunk is eltörik...

Tudjuk jól, hogy az élet ciklikusan változik, és vele együtt az állandóság, mint olyan is megszűnik. Ez akár reményteli is lehet, hiszen ez azt is jelenti, hogy a nehéz időszakok sem tartanak örökké. Ugyanakkor kit vigasztal ez a tudat, amikor épp beteg vagy, de nem mutathatod ki, mert ápolnod kell a szüleidet, közben a munkahelyeden is helyt kell állni, és a pasid is elhagyott. Mibe tudsz ilyenkor kapaszkodni? 

Azt mondják önmagunknak kell lennünk a legnagyobb támaszunk, és bizton mondom ez igaz is, de lássuk be, amikor elfáradunk lelkileg, fizikailag és nincs másunk csak a problémáink, kinek ne lenne szüksége valamire vagy valakire, amiből vagy akiből egy kis erőt meríthet?

Nem energiavámpírkodásra gondolok, de minden embernek szüksége van arra, hogy azt az energiát, amit kifele fordít, valahonnan vissza is nyerje. Vagy legalább csak egy töredékét. Különben lemerül az aksi, és ottmaradunk egymagunk, a nehézségeink, és most már a depressziós lelkiállapotunk is. Az az állapot, amikor az egész napod után csak fekszel a sötét szobában, este 11-kor és azt érzed, hogy most igazán összenyomnak a falak. Nem bírod tovább...

És tudod mit, megértem. Megértem azt, hogy ezt érzed. A mai világ arra épül fel, hogy csak a jót láttassuk magunkból. Hogy hurrá optimista emberekként árasszuk a pozitív energiát. De legyünk őszinték, elmehet mindenki a fenébe ezzel az egész felszínes dumával. Mert ítélkezni és elfordulni könnyű attól, aki éppen mélyen van. De kérdezem én, jártál te már a másik ember cipőjében...?

Köszönöm!

• érzések nehézségek

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!