Megszámlálhatatlan napja csak várok rád. Te emlékszel egyáltalán arra a pillanatra, amikor először hazudtad a szemembe a szép szavak ígéretét? Te talán nem, de én minden mondatodat szívtam csak magamba. Majdnem úgy, mint azt az utolsó szál cigit a szobád szőnyegén.

Mert tudod hinni akartam. Neked, benned, de legfőképpen bennünk. Neked talán ez játszi könnyedséggel ment, de bennem falakat emeltél minden egyes félrecsúszásoddal, és minden egyes igaznak hitt hazugsággal. Mert mindig elmondtad, szeretsz, csak még nem úgy, pontosabban már úgy, csak adjak még időt.

És én némán nyeltem a könnyeimet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Hallgattam, és nem kértem tőled számon semmit. Nem követeltem. Nem könyörögtem. Hagytam, hogy mindent megtegyél. Naiv voltam, igaz? Persze, hogy az. Hiszen a nő, aki tudja mennyit ér az nem hagyta volna magát. Mondják és megvetnek az okosak és bölcsek. Ugyan már, dehogynem.

Mert a szerelem nem csak vakká, de süketté is tesz. Szelektív hallásomat tökélyre fejlesztettem melletted. Hogy ne vérezzek el, minden egyes szavadtól, amiben benne van az igazság csontig ható fájdalma. Igazság? Hm. Mit is tudsz te erről?!

Én csak egy dolgot tudok, azt, hogy amikor az ember igazán szeret, akkor jobban szereti a másikat saját magánál. Azt tudom, hogy szeretni valakit nem a köntösbe bújtatott negédes szavakkal kell tenni, hanem valódi tettekkel kimutatni. Ott lenni. Jelen lenni. Érzéseket adni. Biztosítani. Ölelni, ha kell. És hallgatni, ha nem megy.

• elengedés érzések párkapcsolat szerelem várni rád

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!