Már nem kérlek, hogy maradj mellettem
Elfáradtam! Nem tudok tovább azért harcolni, hogy meggyőzzelek. Hogy folyamatosan biztosítsalak arról, jó döntés mellettem maradni. És ha igazán őszinte akarok lenni, talán kissé durván fog hangzani, de meguntam. Meguntam a folytonos harcot...
Ha úgy gondolod, hogy boldogabb leszel egyedül vagy éppen valaki más karjai között, akkor engedem, hogy menj. És ez nem arról szól, hogy többé már nem szeretlek, csupán arról szól, hogy önmagamat is szeretnem kell. Talán azt hiszed, hogy térdre ereszkedem, hogy könyörögjek, maradj, de ezúttal tévedhetsz. Az élet nehéz és a szerelem is. Rendeltetésünk, hogy jó és rossz időket is átéljünk, és ha ezzel nem tudsz békét kötni, akkor nem tudom, mit mondhatnék még.
A dolgok nem mindig rózsaszínek, ez az egyik dolog, amit megtanultam az évek során. Emberként megpróbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy azokat, akiket szeretünk az életünkben maradjanak, annak ellenére, hogy esetleg már elhatározták magukat a távozás mellett. Az élet egy szempillantás alatt rohan el mellettünk és ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló időt, anélkül, hogy elpazarolnánk.
Azt azonban meg kell érteni, hogy egy kapcsolat nem csupán egyszemélyes munka.
Hiszen egy kéz nem tapsol. Két ember kell a felszínen maradáshoz is, és már nem titok, hogy te ezt régen elengedted. És most, miután alkalmam volt átgondolni a dolgokat, rájöttem, hogy kész vagyok egy ideig egyedül vitorlázni a tengeren. Nem akarok valakit magam mellé, akit nem fektet a boldogságunkba energiát. Nem fogok könyörögni, hogy maradj. Lehet, hogy még mindig érzek irántad, hiszen a szeretet bennem nem szűnik meg egy tollvonással, de nincs szükségem arra, hogy egy olyan társ mellett legyek, akiben a szeretet szikrája sem látszik meg.
Persze, most még fáj, de eljön majd az a nap, amikor erősebbé válok és erősebb is leszek, mint valaha voltam. Idő kell, amíg felépülök, de legalább lesz időm arra is, hogy kitaláljam, hogy mihez is akarok kezdeni, hogy mire vagyok igazán képes nélküled.
Van-e értelme annak, hogy harcoljak egy olyan emberért, aki már lemondott rólam?
A válasz az, hogy nem. Te döntöttél már és én nem marasztallak. Remélem idővel mindketten megtaláljuk a számunkra megfelelő embert, akivel igazán és tartósan boldogok lehetünk. Nem hibáztatlak már, a haragot is elengedtem. Talán nem a te hibád volt, ahogyan az enyém sem, hogy elveszett a szikra, ami összetarthatott volna minket.
Megtörténik néha, és ez az élet rendje.
Ahogyan bízom abban is, hogy egyszer majd belép egy olyan valaki az életembe, aki megadja majd nekem mindazt, amit te nem tudtál. Hiszem, hogy minden az életünkben okkal történik, így nem panaszkodom. Tudom túl leszek rajtad, és egy nap majd szép emlékkel gondolok vissza rád. Addig pedig szívből minden jót kívánok neked!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez