Egyszer egy nagyon okos barátom azt mondta, ha jót akarok magamnak ne adjak senkinek gyereknevelési tanácsot. Nyugodtan nevelje mindenki úgy a gyerekét, ahogy akarja!

A tanácsot természetesen betartom! Lehetőségem is akad rá bőven, mert nekem ugyan nincs gyerekem, de a testvérem és a felesége megajándékozott egy édes unokahúggal, akiért természetesen az egész család rajong, és aki mindenkit egy pillanat alatt levesz a lábáról. Ahogy mondtam, nem osztom a jótanácsokat, nem mondom meg mit, hogyan kell tenni, szépen csendben hallgatok, és kérdezek. Azt, hogy mit szabad a gyereknek, és mit nem, mikor, hogyan, és egyáltalán… Csak a részletek tartoznak rám, semmi más. Magyarázatot sem kérek arra, hogy miért pont így vagy úgy kell csinálni a dolgokat a kicsivel kapcsolatban, bizonyára megvan a maga oka, hogy így gondolják, az ő gyerekük, az ő felelősségük.

Először azt hittem, nehéz dolog lesz nem beleszólni más nevelésébe, de végül épp az ellenkezője derült ki: rendkívül könnyű eset, ha csak végre kell hajtani, amit a szülők mondananak. A cipőt feladni a pindúrra amikor kell, beültetni az etetőszékbe stb…

Persze megvan a dolog előélete. Rendkívül okos és tapasztalt barátnőmnél figyeltem ki a gyereknevelés csínját-bínját, ami elméletben rendkívül egyszerűvé és feldolgozhatóvá tette számomra a kérdés gyakorlati megvalósítását. Ő ugyanis nem csinál drámát az egészből, olyan természetesen kezeli a kérdést, ahogy csak kevesen (bár nem sok embert láttam közelről gyereket nevelni…). A titok lényege talán tényleg abban áll, hogy a világ legtermészetesebb dolgaként kezeli az ügyet nem csak önmaga, hanem a gyerek számára is.

- Nem bonyolult az egész – magyarázza, mikor épp rám tör a rettenetes félelem azt illetően, hogy lehetséges, valamikor a jövőben megszülető gyerekem nevelése miatt aggódom – tehát tipikus női formámat hozom…

- Nem vagyok tökéletes – mondja - és ezt a gyerekemnek is elmondtam. Vállalom, hogy nem vagyok a világ legjobb anyja. Olyan vagyok, amilyen lenni tudok. Számára valószínűleg én vagyok a legjobb anya, mert ő született nekem, és abban hiszek, hogy mindenki azt a gyereket kapja, a gyerek pedig azt a szülőt, aki – még ha nem is így látszik – számára a legmegfelelőbb.

Mindent megteszek, ami tőlem telik, de valószínűleg követek el hibákat, és ez természetes. Sokszor elmondtam a gyerekemnek és neked is csak ezt mondhatom: pontosan akkor lettem szülő, amikor ő gyerek lett. Se előbb, se később. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, de nem vagyok isten, hogy mindent tudjak. Nem vagyok megváltó sem, és csodákra sem vagyok képes. A világ pedig messze több annál, ami én vagyok! Tudom, mondja nekem, hogy nem ez az általános szülői szöveg, de én ezzel értek egyet, az őszinteséggel, merthogy ez az igazság. Ennek felvállalása pedig magával vonja azt, hogy se most, se később, nem kell leesnem a piedesztálról. Ember maradhatok önmagam, és a gyerekem számára, és ez most, a gyerekem tinédzser korát látva, mindkettőnk számára nagy megkönnyebbülés. Remélem később is így lesz!

Agatha Seymour

• életmesék gyereknevelés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!