Kulcsszó keresés /


Elegendő, hogy szép? – VW ID.5 GTX

Az autódesign, a szoftver rendszer és az ár/érték arány furcsa útvesztőjébe keveredtem a teszt során. Egy gyönyörű és feltűnő autó, amelyet ismeretlenül is jó ismerősként köszöntöttem a teszthét elején. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik a legfontosabb szempont a fentiek közül. A búcsú mégsem volt könnyes, pedig egy remek autó, de nem adta meg azt a valamit, amit az autózásban általában szeretek. Érdekes tapasztalat volt és tudom a jövő valahol ebbe az irányba vezet.

olvass tovább

Az érzelmeink és a párkapcsolatunk, harmóniánk megélésében lehetnek furcsa megéléseink

Az Érzelmeink és az Otthon, Fészek témáit szimbolizáló Hold a Bak jegyében haladva ma együttállásba lép a Plutoval. A tegnapra jellemző érzelmi fásultságot ma megfűszerezzük egy kis ad-hoc jellegű belső őrlődéssel, csiki-csukizással, ahol szembesülhetünk a mélyből feltörni vágyó érzelmekkel, elakadásokkal. Mivel a Pluto a Skorpió jegy uralkodó bolygója, ezért legyünk tekintettel arra, hogy ez az együttállás leszippanthat minket az Érzelmeink Poklába, ahol bizony dolgozik a tisztító tűz... Ebben a lángvágóval való tisztogatásban amúgy segíthet a Bak csillagjegy merevsége és ridegsége, hogy azért teljesen ne forduljunk ki magunkból.

olvass tovább

Amikor végre felismered a toxikus, ismétlődő sémákat az életedben

Az ember élete végéig tapasztal, és ez valóban egy örök igazság. Szerencsére a rossz, vagy legalábbis kevésbé jó élmények is a mi érdekünket szolgálják, még, ha ez valami furcsa, bizarr paradoxonnak is tűnik. Bármilyen nehéz szívvel is tekintünk vissza a múlt bizonyos aspektusaira, ma már összeszedetten és nyugodt lelkiismerettel állunk elébe az új fejezetnek. Tartogasson bármit is ez az út.

olvass tovább

Ennyi nekem már nem elég

  • 2022. október 27.

Nagyon furcsa az élet. Néha magam sem tudom, hogy a dolgok, hogy tudnak ilyen gyorsan megváltozni. És ilyenkor jövök rá mégis arra, hogy tényleg semmi sem állandó. Hogy mindig, minden formálódik. Akár kívül, akár belül.

olvass tovább

Vajon te okosabb vagy az átlagnál?

  • 2022. augusztus 28.

A magasabb intelligenciával rendelkezőket sok furcsa tényező is összeköti. A szokásaik és adottságaik között is vannak összefüggések, melyeket több kutatás is alátámasztott már az idők folyamán. Az alábbi hat tény közül, ha mindegyik igaz rád, nagy a valószínűsége annak, hogy okosabb vagy, mint az átlag.

olvass tovább

Érzelmek és a vonzás hatalma

6 év kemény lelki edzés. Ez a kapcsolat sokszor mindkettőnknek pokol volt. Hogy újra végig csinálnám, ha választhatnék? Igen! Bármilyen furcsán is hangzik, erre volt szükségem, mert akkor ez tanított, és ma ezzel is több lettem. Miért vonzunk be bizonyos embereket az életünkbe, egyáltalán hogyan működik a vonzás?

olvass tovább

Minden nőnek való az anyaság?

  • 2022. június 29.

Van az a bizonyos kor a nők életében, amikor furcsamód mindenhonnan azt hallod, hogy "ketyeg a biológiai órád". Persze a legtöbben puszta jó szándékkal teszik ezt a megjegyzést, azonban valahogy mégis sokszor fojtogató érzés fogja el a nőket, ennek a mondatnak a hallatán.

olvass tovább