Még most is emlékszem azokra a hideg februári reggelekre. Alig két hónapja érkeztem haza Amerikából. A napjaimmal mással sem teltek, mint munkával, barátokkal, szórakozással és hosszúra nyúlt éjszakákkal. Ma már tudom, menekültem. Menekültem önmagam elől. Nem akartam egyedül lenni. Nem akartam azt a furcsa belülről rám törő érzést, amit akkor még nem is igazán értettem. Folyton kerestem valakinek a társaságát. Amikor másokkal voltam, boldognak éreztem magam...Ez a helyes kifejezés: éreztem. De valójában nem voltam boldog.

Minden egyes reggel, amikor sétáltam Budapest hideg utcáin hazafelé, egy hatalmas ürességet éreztem magamban. Kongtam legbelül. És mint a narkós, mit tettem? Nem… nem tettem le a cuccot és nem néztem szembe a saját problémáimmal. Holott tudtam jól, az én problémám az önbizalomhiány, a társfüggőség és céltalanság volt. Belső viszályok. Az anyagom pedig a barátaim és az átmulatott éjszakák voltak. Maradtam függő és tovább toltam. Nap-nap után, és a bennem lévő üresség egyre csak nőtt.

De egy ponton túl az ember feleszmél. Egy reggel, amikor sétáltam hazafele azokon a hideg budapesti utcákon…rádöbbentem...Elértem a mélypontot. Nem ismertem magamra. Valóban ez vagyok én? Hiszen nem volt bennem semmi más, csak üresség, ami pontosan olyan erőteljesen kongott, mint ahogy mostanában a meditáció session végén meghallom a kongot.

Mégis azt mondom, szükségünk van ezekre a pillanatokra...Azt mondom, jó a mélypont, kell a mélypont, mert ez azt jelenti, hogy elérkeztél addigi életed legmélyebb pontjára, így megadatik a lehetőséged, hogy felérhess addigi életed legmagasabb pontjára.

Most két évvel később, második vállalkozásomat építve, hat önismereti csoporton, tizennégy önismereti előadáson, néhány millió forint megkeresésén és gyors elherdálásán túl, úgy gondolok erre az eseményre, mint amikor a pillangó épp küszködik, harcol, törekszik arra, hogy kiszabaduljon. Szenvedésnek éli meg, azonban a lelke tudja, hogy jó az irány és minden úgy történik, ahogy történnie kell.

Így hát biztatlak téged, hogy amikor azt érzed, hogy kongasz az ürességtől, amikor nem akarsz egyedül lenni, amikor fáj a mindenben lét. Amikor nem tudod kihez fordulj és amikor fogalmad sincs, hogy merre indulj... az az a pillanat, amit meg kell jegyezned. Az az a pillanat, amit ragadj meg jó erősen. Jegyezd meg, majd ülj le egy papírral a kezedben és nézz szembe önmagaddal. Nem azzal az emberrel, akit a családod, ismerőseid, barátaid ismernek, hanem azzal, akit a tükörbe nézve látsz. Az igazi valóddal.

És biztatlak, hogy hidd el magadról, ha van egy kép a fejedben, a szívedben arról, amilyen életet élni akarsz, ha valaki már létrehozta, amire a lelked legmélyén vágysz, akkor indulj el! Hiszem, hogy sosincs késő, de egyre nehezebb lesz. A mélypont a te valódi angyalod, ami azt súgja, elérkeztél a végállomáshoz, innen most Te dönthetsz, mi az életednek a következő úti célja.

Én hiszek benned! Indulj el! Ma! Most!

További írásaimat az Instagramon valamint a honlapomon olvashatod. Ha kapcsolatba szeretnél lépni velem itt megteheted bátran. 

• coaching életszemlélet gondolkodásmód önismeret

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!