Pálinkás Gergely, a Gitáros!

Ismerek egy zenészt, aki kezébe veszi a gitárt, mesterien játszik a húrokkal, és közben szemüvegén keresztül lesi a világot. Mindenről határozott véleménye van, s nem restelli gondolatait szavakba önteni, ahogyan azt az alábbi sorok is bizonyítják. Pálinkás Gergely, a festői szépségű Vácott éli mindennapjait. Évek óta játszik az ország ismert zenészei – Csepregi Gyula, Dörnyei Gábor, Szappanos György, Heilig Gábor, Fekete István – társaságában különböző könnyűzenei ( jazz-pop ) formációkban. Neves előadóművészek lemezein szólista és dalszerző is egyben. (Varga Miklós, Majsai Gábor, Kökény Attila). Gergely életében fontos szerepet tölt be a családi kötődés, valamint a szépség és hagyomány iránt érzett tisztelet.

A smooth jazz egyik hazai képviselője, önálló lemezén dolgozik, ám ehhez elengedhetetlen egy olyan légkör, amelyben a zenész azonosulhat a letisztult harmóniával. Váci születésűként, Gergely előszeretettel járja a Dunakanyar csodálatos tájait, gyakorlott horgászként és természetjáróként is sokat merít a környezet adta szépségekből. A sokoldalú zenész, van, hogy sanzonokat és Heilig Gábor szerzeményeket játszik Hernádi Judit társaságában, máskor a régóta összeszokott parti zenekarával szórakoztatják a tánc szerelmeseit, ám az igazi szerelem mégis a smooth jazz marad, amelyet kvartettjével játszik.

A Dunakanyar egyik elegáns vendéglőjében hallottalak először játszani, s bevallom őszintén, lenyűgözött az élő zene varázsa, és a lombos fák árnyékában ücsörgő fiú fülbemászó gitárjátéka. Hogyan kerültél kapcsolatba a húrokkal?
Mindent félretéve, igenis van jelentősége annak, hogy ki, hogyan és mikor kezd el alkotni. A váci zenei általános iskolában kezdtem tanulmányaimat és minden vágyam volt gitáron játszani, csak hogy icipici gyerek voltam, úgy hetven centi lehettem. Azt mondták a nagyok, ilyen kicsi gitár a világon nincs, és különben sem oktatnak törpéket, úgyhogy hegedüljek jobb híján. Ám, én nem akartam hegedülni, kedvem sem volt hozzá, - bár a hallásom jó volt, és szülői nyomásra, mégis csak hegedűórákra kellett járnom, de amikor anyám nem figyelt, besurrantam egy másik utcába - és messziről elkerültem a tanórákat. Tizenhat éves voltam, amikor Édesapám megajándékozott egy dobgitárral, s az óta gitározom. Hallás után pengettem, bevallom az is motivált, hogy a "zenész" osztálytársaimért odáig voltak a lányok, gondoltam így nekem is sikerülhet. Tizennyolc-tizenkilenc évesen alakítottunk egy zenekart Pálinkás Leventével, - a mai Ladánybene zenekar kongása - tizennyolc ritmusváltással, latinos zenét produkáltunk, arra törekedtünk, hogy mindenkinek „leessen az álla a játékunktól”. Megnyertünk jó pár fesztivált, mindezt különösebb erőfeszítés nélkül, hiszen szívből zenéltünk.

Értékek, emberi érzések, sztárság, karrierizmus. Mit jelentenek ezek a kifejezések számodra?
Nekünk nem igazán a sztárság volt a célunk, mi azt élveztük, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több hangot üssünk le, ám akkoriban is jól látszódott, hogy az értékes zenére éppúgy, mint az igazi értékekre, nem igen van szükség. A pénz uralja a világot, a gondolkodást, - napjainkban még inkább, hiszen a mai, "nevesincs sztárocskák" szemérmetlenül nagy összegekért hajlandók fellépni, míg a zenei élet nagyjai, - akik letettek valamit az asztalra, aprópénzért teszik mindezt, miért? - mert tudnak, mert szerelemből zenélnek, mert igazi zenészek.

Gyermekkor, eredet, mit hoztál otthonról?
Apai nagyapám kántor-tanító volt, előbb Kemencén, majd Vácott a Fehérek Templomában. Erősen vallásos nevelésben részesítette édesapámékat, s az akkori rendszer nem örült ennek a "szemét, szörnyű" tevékenységnek, mert aki kántor is meg tanító is egyben, megfölözve egy jó adag hithű vallással, bizony nagy bűnt követ el. A gyökereim kemények, ragaszkodóak és kapaszkodóak, s a felmenőim nem adták be a derekukat, megmaradtak embernek, minden körülményben. A zenei tehetséget tőlük örököltem, s merem remélni, hogy az emberségből és igazhitűségből is ragadt rám valami.

Zene-évek- hogyan tovább?
A zenekar és én is kallódtunk, részben a katonaság okozta a szétszóródást, másrészről útkeresési időszak következett be az életünkben. Bár a zene mindvégig elkísért utamon, mégsem akadt, aki fenékbe billentsen. Mindenfelé tekeregtem, tanultam, dolgoztam, még a burgonyaültető géppel is kapcsolatba kerültem, ám rájöttem, hogy a krumpli és a Pálinkás nem lehet hosszútávon jó barátságban. Akkor már inkább a halak - nagy pecás vagyok -.   A harmincas éveim elején, a Favágók együttessel egy közös turnén szerepeltem, s attól kezdve komolyan elkezdtem foglalkozni a zenével, azaz főállásban gitározom. Akkoriban Heilig Gáborral zenéltem, s mai napig is fellépünk közösen. Több lemezen is közreműködtem, majd összehoztam egy jazz kvartettet, ahol az ország kiváló muzsikusaival - Szappanos György, Csepregi Gyula, Szendrőfi Péter, Fekete István - zenélünk együtt. Ez a fajta felállás a szívem csücske, az igazi, hiszen huszonévesen még merengve lestem a nagy megérinthetetlen ikonra, Csepregi Gyulára, egy jazz klub odaadó közönségeként, most pediglen egy színpadon állunk és együtt muzsikálunk.

Jelen - jövő - célok?
Ám, miután az ÉRTÉK, olykor- olykor eladható csupán, létezik egy funky megélhetési zenekarunk is, ahol igényesebb, számokat játszunk. - Mulatósat kizárólag esküvőkön-. Zenélek még kisebb vendéglátóhelyeken is, szívesen megyek oda, ahová hívnak, amennyiben nem ütköznek elképzeléseink. Apropó, jövő: hamarosan megjelenik egy lemez, egy teljesen más műfajban, ahol én is megjelenek, mint producer és szerző, ám ez maradjon meglepetés.

Napjainkban, nagyon nehéz olyan értékes zenei előadást találni, amelyet hallgatva, gyorsabban dobog a szív, ellazul az elme és felszabadulnak a gúzsba kötött, mélyen megbújó gondolatok, érzések.

Ám amikor egy fáradt nap után betérek egy helyre és varázslatos muzsika dallamait hallom felcsendülni, szinte biztos vagyok benne, hogy Pálinkás Gergely és barátai zenélnek.

Frenyó Krisztina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!