Gyerekként, amikor még nem tudtam, mi azaz El Camino, azt hittem, hogy olyan, mint a Tour de France. Igazából szép tájakon sétálnak az emberek jó sokáig. Ma már van sejtésem miért választják az emberek ezt a zarándoklatot az életükbe. Miért érezhetik azt, hogy szükségük van erre a spirituális kapcsolódásra önmagukkal, mert ezen az úton, amire biztosan rátalálsz, az önmagad. Szabó Beáta Hair Stylist nemrég tért vissza az ő El Camino útjáról. Interjú a fodrásszal, aki a szalont zarándokútra cserélte.

Amióta ismerlek, a munkádnak élsz. Fejleszted magad és a karriered. Mi hozta az elhatározást, hogy nekiindulj egy ilyen nagy útnak? Mi vonzott hozzá?

Amikor először hallottam a Camino-ról, tizenhét éves lehettem, végzős tanuló voltam és az egyik vendégem mesélt miközben csináltam a haját. Nem a történetek maradtak meg úgy igazán, hanem maga az érzés, amit kaptam akkor. Olyan elképesztő energiája volt a lánynak és annyira a nyugalom, a feltöltődöttség impulzusait adta, hogy megfogalmazódott bennem, hogy ezt én is át akarom élni. Annyira nagy hatással volt rám az az állapot, amiben ő jött hozzám, húzott magával az érzés. Érdekes módon majdnem tíz év telt el, mire az alábbhagyott inspiráció újra felerősödött bennem és huszonhat évesen határoztam el, hogy akkor nekiindulok.

 Kép forrása: Szabó Bea

Volt benned kétely? 

Nyilván sok volt. Szerettem volna megcsinálni, de elmenni egyedül, riasztó volt. Boldogulok-e az idegen nyelvvel? Vajon  találnék-e rá útitársat? Honnan tudom merre kell mennem? Nagyon sok volt a kérdőjel bennem, de nagyon vágytam rá. Végül úgy alakult, hogy hiába lett meg a repülőjegyem, vagy a kiválasztott utam, közbeszólt a Covid és a lezárások. Ezek után esélyem sem volt elindulni. Szerintem az út eldöntötte helyettem, hogy ez még nem az én időm. Kicsit el is voltam szontyolodva miatta, de valahogy az emberek sosem hagyták, hogy elfelejtsem teljesen ezt a tervem. Ahogy teltek az évek, a karantén után mindig kérdezgették tőlem, hogy mi a helyzet a Camino-val és a terveimmel.

És jött a végső elhatározás?

Igen, idén. Akkoriban, amikor nem sikerült elindulnom Facebookon az egyik Camino-val kapcsolatos csoportban olvastam egy rutinos zarándok mondatát. Arra reflektált, hogy ha félsz nekiindulni egyedül, : „Ha, tényleg menned kell, akkor a hívószót úgy is fogod érezni, és nem lesznek kételyek ” 

Végül  nálam is így lett. Megkaptam ezt a hívószót. Áprilisban jött az érzet. Felkeltem egy reggel, felnéztem a mennyezetre és azt mondtam, hogy „Úristen, én el fogok menni a Camino-ra”, ha törik, ha szakad ezt nekem meg kell csinálnom. Konkrétan, annyira zsigerileg éreztem, hogy ez nekem kell, hogy nem volt bennem már kérdés, hogy valaki eljön-e velem. Teljesen tiszta volt a tudat, hogy ezt nekem egyedül kell végig csinálnom.

Hogy tervezted meg az utad, tartva a kapcsolatot a külvilággal, vagy teljesen lekapcsolódni a közösségi hálóról? 

Mivel nekem hatványozottan van az életemben a közösségi média, ahonnan elég sok impulzust kapok, így azt éreztem, hogy ez egy kicsit sok. Tudtam, hogy ez így most az enyém. Hogy szeretnék egy olyan dolgot, amikor nem arról szól az utam, hogy ezt napiszinten posztolgatom, és azt várom, hogy vajon hányan reagálják le. Nem akartam, hogy ezt is belengje ez az egész. Ennek az útnak tényleg erről kell szólnia, függetlenül, a vallási, zarándoklati részétől vagy spiritualitástól - úgy éred el a tényleges célját ennek az egésznek, ha megtalálod a belső fókuszodat.

 Kép forrása: Szabó Bea

Hogyan készültél fel a túrára? Testileg-lelkileg?

Így utólag visszatekintve. Az első felkészülésemnél nem ástam bele annyira mélyen magamat, mint most. Van egy kedves spanyol szakot végzett barátom, aki nagyon sokat segített nekem az olyan dolgokban, amikben még nem volt meg a gyakorlatom. Például a repülőjegyvásárlásban, hogy nehogy véletlenül Timbuktuban kössek ki. ( ☺ )

Fizikai szinten én azért bíztam benne, hogy a munkámból adódóan az állóképességem plusz a sport szeretetem ad egy kis segítséget. Én nem vagyok nagy túrázó sőt, bevallom őszintén, hogy úgy mentem el a Camino-ra, hogy soha nem túráztam előtte. 

A legnagyobb felkészülést az jelentette nekem, hogy rengeteget olvastam utána. Olyan emberektől, akik rutinos túrázók voltak. Akitől tudtam kérdeztem, hogy milyen praktikákat, trükköket tudnak. Az ilyen általános dolgokkal kapcsolatban adtak nagyon sok könnyítést, mint cipő, táska, túrabot, ruha stb. Ezeket így elég hamar beszereztem.

A nagyobb kihívását a felkészülésnek a mentális része jelentette, bár igazán akkor szembesülsz a dolgokkal, amikor ott vagy. Ebben a témában is sokat olvastam, hogy emberek, hogy élték meg az utat, mik voltak a nehezítő tényezőik és ezekre próbáltam magam lelkileg felkészíteni. 

Mi volt a legnehezebb tapasztalatod a túrád során?

Fizikai részről a legelső nap volt a legdurvább. A francia útvonal, amit választottam, a Pireneusokon kezdődik, én Saint-Jean-Pied-de-Portból indultam. Ott egyből egy nagyon magas szintkülönbséggel nézel szembe. Az első nap körülbelül 32 km-t gyalogoltunk. Az volt az első olyan, amikor hátizsákkal mindennel nekivágtam és, hát a testem megérezte. Meg kellett tanulnom járni, a túrabotot, hogyan tudom helyesen használni, hogy elősegítse a tehermentesítést. 

Mentálisan, az ember cipeli a maga kis csomagját. Belerakod egy teljesen más közegbe magadat. Kilépsz teljes mértékig a komfortzónádból, abból, amiben éltél eddig, és belekerülsz egy teljesen más közösségbe. Én, aki egyedül élek, nem is tudom már hány éve, az, hogy emberek alszanak körülöttem, tömegszállásokon vagyunk, és ott vannak a légteremben, szokatlan. És úgy találd meg magadat, hogy emberek vesznek körbe, de egyébként meg nem olyan értelemben.

Voltak elvárásaid az úttal kapcsolatban, hogy mit szeretnél tőle? 

Nagyon sokszor megkérdezték ezt tőlem, és mindig az aktuális érzéseimet mondtam el, de mire elindultam rájöttem, hogy túl sok a kérdés és arra vágyom, hogy megszűnjenek a kérdések, az ingerek, amik érnek, a zajok a világból. És megtaláljam végre a belső csendemet, a harmóniámat. Ez volt a legnagyobb vágyam. 

Nehéz volt letenni a munkádat?

Én nagyon szeretem a munkámat, a lételemem az egész, és már nem is munkaként tekintek rá. Mégis valahogy, van az az érzés, akármennyire is szeretem, és mégsem vagyok hajlandó tudomást venni róla. Ez tényleg egy igazi Work-life balance, ennyi év után, ami be kellene, hogy iktatódjon mindenki életébe. Ez is egy célom volt az úttal, hogy ezt megtapasztaljam. Rengeteg olyan szituáció van, amit maga az út akkor ad és akkor élsz meg, amikor ott vagy, és vannak olyan dolgok, amik meg nem akkor jönnek, amikor megéled, hanem utána, amikor kezdenek lecsitulni benned a nagyon nagy megélések és impulzusok. 

Azt mondják az El Camino nem azt adja, amit vársz, hanem, amire szükséged van. Nálad beigazolódott ez az állítás? Milyen érzésekkel tértél haza? Igaz lett rád ez a kifejezés?

Abszolút igaz lett rám. Az, hogy mit ad az út és mire van szükséged, azt az úton önmagán megtapasztalod. Hiába vagy egyedül, nem vagy egyedül. Annyi ember vesz körbe, és annyian kísérnek végig az utadon, hogy valamilyen úton módon mindig tudsz kapcsolódni az emberekhez. Ha valaki egy kicsit spirituálisabban tudja nézni, akkor nyitottabb lesz bizonyos jelekre, akkor ezeket pozitív visszacsatolásként megkaphatja. Ezek azok a dolgok, amik a későbbiekben kihatással lehetnek, gondolatébresztőként vagy gondolatformálóként jelennek majd meg.

 Kép forrása: Szabó Bea

Mit tanácsolnál egy most indulónak az El Camino-hoz?

Ne gondolja túl! Nyilván fel kell rá készülni és az ember hajlamos erre, hogy túlgondolja a felkészülési részt. Higgyen magában, hogy végig fogja tudni csinálni! Vannak nehéz részek az úton és vannak akadályok, de mindig van egy olyan dolog, amivel az út át fogja lendíteni és sikerülni fog!

Ezt az érzés ismerem. Egy napra elutazni két hatalmas bőrönddel jelenség.

Igen. Elindulnak az úton és tegyük fel, visznek egy 10-15 kilós hátizsákot, mert mindent belepakol és közben meg rájön, hogy nincs szükség ennyi mindenre, ahogy telnek múlnak a napok egyre több mindentől vállnak meg. A szállásokon vannak kihelyezett tárolók ahova berakhatják a feleslegessé vált dolgaikat. Csak az elején ragaszkodunk a materialista dolgokhoz. Ez egy ilyen mókás része az önismeretnek.

Az én zsákom nyolc kilós volt és mindent használtam, ami benne volt. Talán egy-két dolog volt, ami még hiányzott és azt az úton megvettem. Erre fontos odafigyelni, mert amennyi terhet cipelsz még pluszban magadon, az alapsúlyod meg minden más mellett. 

Visszatérve, ami szerintem a legfontosabb, hogy éljék meg az utat! Próbáljanak megérkezni fejben, mert ez az egyik legmeghatározóbb pillanat. Amikor végre tisztán látod azt, amibe sétálsz, a tájat, hogy a lepkék ott mennek körülötted. Átérezni, magát azt, hogy mennyire szép minden és az igazi természet adta élményt, egészen elképesztő.  

 Kép forrása: Szabó Bea

Volt mantrád az úton?

A fájdalom csak a fejedben létezik és nem a talpadban.  Azt hiszem, ez sokat mond. Voltak napok, amikor 40-45 km-t sétáltam. Egy ilyen napom muszáj egy kicsit a belső pszichédet manipulálni. 

Egy másik fontos gondolatom, a munkámhoz kapcsolódik. Fodrász vagyok, emberekkel foglalkozom, őket szolgálom ki, őket helyezem előtérbe. Rájöttem, hogy nem baj, ha néha nemet mondasz, és saját magadért hozol meg egy döntést. Ez egy nagyon érdekes felismerés és mondat volt, hogy ’nem ellened, hanem magamért teszem’. 

Azért hozod meg ezt a döntést, hogy magadnak könnyítsd meg a lelked, mert ha jól vagy lélekben és jól vagy magaddal, akkor sokkal több jót tudsz adni az embereknek is.

Megfogalmazódott bennem az is, hogy az évek alatt milyen érzés volt mások történeteit hallgatni. Nagyon érdekes most az inverzét látni ennek a dolognak, hogy amikor én mesélek a vendégeimnek. Milyen hatással van ez másokra, hogy miket indít el ez bennünk. Annyira jó érzés, hogy át tudom adni ezeket a megéléseket  másoknak és nem akarom ezt elveszteni, meg akarom tartani ennek az érzelmi világát, hogy vissza tudjak töltekezni.

Őszintén szólva, nincs olyan ember, akinek ne ajánlanám ezt az utat. Én receptre írnám fel mindenkinek. Az El Camino felér egy terápiával, ami segít visszatalálni magadhoz.

• el camino el camino km el camino útvonal interjú Szabó Bea

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!