Olyan témát boncolgatunk, amiről nem szoktunk beszélgetni, sőt, talán nagyon gondolkodni sem. Mert annyira az élet része, mégis, legtöbb probléma forrása felnőtt életünkben.

Emberből születik a férfi, s a nő

Az énünk két fő részre oszlik. Az egyik a szociális én, tehát maga az ember, és az emberi mivoltunk. Mindaz, amit születésünktől fogva magukba szívunk a neveltetés, a társadalmi normák megismerése, elfogadása és követése (megfelelés) által. Ebben a folyamatban megjelenik a transzgenerációs minta. Mind úgy tanuljuk kezdetben, ahogy a szüleink is tanulták. Így adjuk át a „tudást” generációról generációra, és azt fejlesztjük, módosítjuk azt életünk során.

Ugyanakkor a másik részünk maga az ösztön. A lényünk állatias, intuitív része. Az az ősállat, aki még mindig szagmintát vesz a másikról, és azonnal megállapítja, a szemben álló ember erősebb-e vagy gyengébb nála. Vagy pozícionálja magát egy hierarchikus rendszerbe. Ez az ősi részünk képviseltetik a női/férfi mivoltunkban. Miközben ezt a részünket, magát a pszichoszexuális fejlődésünket mossa át a szocializáció.

A tudatunkban néha összeférhetetlenséget okoz a magatartásunk, a vágyaink vizsgálata; amikor a szociális énünk konfliktusba kerül az ösztönös énükkel. És jönnek a kérdések: „Ezt szabad nekem?!” „Megtehetem? „Megengedhetem magamnak?!” „Helyes?” „Bűnös?” „Megítélendő?!”

A szociális én végett mindig végig megyünk az önmegkérdőjelezés folyamatán, vizsgálva adott cselekvés helyességét, és a kockázatot, mi történhet, ha megteszem. A társadalomban betöltött szerepünk felülírja az ösztönös énünket, és a kollektív hova tartozás, a közösség élménye, az elfogadottság, és ez által, adott normáknak való megfelelés elsőbbséget élvez az ösztönös énnel szemben. De mi a helyzet, ha önérvényesíteni szeretnénk?! Ha kifejeznénk az ösztön lényünk valóját? Hol a határ?! Hol húzod meg a határt?! Meddig mersz menni?! Valójában ön-érvényesítesz, vagy csak más normákat, mintákat másolsz?! Miközben magyarázod magadnak, ez a szabadság…

Igazából, tudjuk-e mi a szabadság?! Egy átmosott világban, ahol az álarcok, a simulékonyság, a megfelelés, a követés a minta és az elvárás.

Mindez hogyan nyilvánul meg a szexuális életben

Amikor a nő és a férfi találkozik….

De talán ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük az elején. Amikor a nő találkozik a saját testével, és nemiségével. Mi az elsődleges gondolat?! Bűnös magadhoz nyúlni? Szégyenteljes? Tetszik-e a tested? Szereted-e érinteni, kényeztetni magad?

És a férfi… Hogyan fejlesztetted a szexuális érzékenységedet, figyelmedet a saját maszturbációd által? Tudod-e kontrollálni magad? Fejleszted-e a test tudatod? Mi a viszonyod önmagadhoz, a nőhöz és a szexualitáshoz?

Na és most, amikor a két ösztön lény találkozik, és már a szemükben megszületik az az ősi, állatias vágy – magaméve akarlak tenni – majd közelebb lépnek egymáshoz. A két ösztönös én találkozik. A tudat első feladata nem az, hogy oké, beleengedem magam, és megélem az önfeledt pillanatot, hanem egy megküzdés, képes-e levetkőzni a szociális ént. Ha nem, jön tételes lista, mely feltételek esetén lehetsz megengedő és befogadó, vagy felszínre törnek olyan érzések, mint a félelem, a kétség, a görcs, a feszülés, a frusztráció, és a sok-sok kérdés: „Elég jó vagyok?!” „Tetszem neki?” „Bízhatok benne?” „Mennyire lehetek önmagam?” „Felvállalhatom a valós vágyam, érzésem?”

Ismét bekapcsol a megfelelés, mert az elsődleges vágyunk, hogy megéljük az elfogadottság és a szerethetőség élményét. És nem az, hogy kifejezzük önmagunkat, a vágyainkat, az érzéseinket, az ösztönös lényünk legbensőjét! Csalunk! Állandóan csalunk! Mert félünk őszintének és valóságosnak lenni!

Megmásítjuk önmagunk belső világát azért, hogy megfelelünk az elmékben élő elvárásoknak, egy képnek, egy ideának. És közben elfelejtjük, valójában kik vagyunk, és mit is szerettünk volna – abban a pillanatban, amikor a két szempár találkozott, és megszületett a szexuális vágy.

Hát így vagyunk mi emberek, férfiak és nők….

• intimitás konfliktuskezelés ösztönösség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!