Szegény, nagymúltú divatház

Minden egyes Dior bemutató után könnyes szemmel tekintünk vissza a régmúlt időkre, amikor még dicsőséges fényében ragyogott a márka. Mára ebből a dicsfényből, csupán egy kopott glória maradt.

Raf Simons, a kreatív direktor elve az, hogy megpróbál nyitni a tömegek felé, ergo, legyen a Dior mindenki számára viselhető, de mégis minőségi. Az alapgondolat csodás, viszont itt jön az a bizonyos de, amely igen sok kérdést felvet magában. Van-e szükség a sok tucatterv mellé még egy olyan divatvonalra, amelynek öltözékei szépnek ugyan szépek, csak épp a régi attitűdhöz képest inkább amolyan semmilyenek. A régi, varázslatos fantáziavilág Gallianoval együtt veszett feledésbe. Itt maradt helyette a rengeteg haptákba vágott vonal és az olyan rémesen indokolatlan minták, amilyet a legnagyobb rosszindulattal sem applikálnánk még egy napközis gyermek párszázas pólójára sem. A lecsupaszított, klasszikus Dior sziluettet egész egyszerűen úgy hazavágja, hogy abszolúte viselhetetlenné válik. Talán a virágos kertbe elindulna benne gyomlálni az ember luxusra hivatott leánya, no, de ez mégiscsak egy sokezer dolláros maskara. Arról nem is beszélve, hogy a bemutató díszlete és a hangaláfestés a show érdemi részét tökéletesen kettécsapja egy kisbaltával, és a vállfává diétáztatott manökenek sem épp a leggusztusosabban tálalják az öltözékeket. Az egyetlen értékelhető öltözék a csodás piros kabát, milyen kár, hogy a többi szép sziluettet lebutították a mintákkal.

Figyelem! A legértékelhetőbb darabokat kívántuk képsorozatunkban bemutatni, a teljes kollekció - saját felelősségre - egyéb fórumon elérhető.