Soffi-nak miért kellett meghalnia?

Pete Zsófinak ugyanúgy kezdődött a története, mint nekem: tavaly diagnosztizáltak nálunk méhnyakrákot az orvosok hosszú hónapokon át tartó időhúzás után, amíg végül is sikerült kitalálniuk, hogy az erős vérzéses tünet bizony nem méhszájseb és nem is gyulladás. Aztán én a legjobb kezekbe kerültem, míg neki nem volt ilyen szerencséje. Egyszerre kezdtünk a betegségről naplót vezetni. Tanuljatok a történetünkből!

Olvassátok el Zsófi első blogbejegyzését. A teljes blogot itt találjátok: "Valószínűleg HPV-alapú méhnyak rákom van. Azért csak valószínűleg, mert HPV-re soha nem vizsgált senki. Chlamydiára igen, de HPV-re nem. Februárban kezdődött az egész, hetekig tartó erős vérzéssel, komoly fájdalmakkal. Egy elég drága magán klinikára jártam ahol a nőgyógyász látta ugyan a hatalmas oda nem illő valamit a méhszájamon, de mivel úgy ítélte meg, hogy a P4-es citológia gyulladáson kívül nem utalt másra, nem akart rákról beszélni. Teltek a hetek, próbáltunk ezt, vizsgáltunk azt, végül Májusban (igen, két hónappal később) már annyira véreztem, hogy egy „egészségügyi abrasiot” javasolt, ami ha nem is állítja meg a vérzést, legalább fényt deríthet arra, hogy mi a bajom. Nagy lehetett a kapkodás a szuper drága magán klinikán ahova küldtek elvégezni a kis műtétet. Végül egy több órás életmentő küzdelem lett belőle. (A nővérektől úgy tudom, hogy a nőgyógyászom és a műtétet végző professzor nagyon összevesztek.) Arra ébredtem, hogy a méhemet kivették, és a professzor szerint rákos volt. Az volt, ezt később a szövettan igazolta. Viszont kivették, a professzor azt mondta, hogy 70% rá az esély, hogy ezzel meg is oldottuk, de nem kockáztatunk, ezért elküldött az Uzsoki korházba, egy általa nagyra tartott onkológushoz utókezelésre. Nem aggódtam, hiszen kiszedték. Nem éreztem, hogy baj lenne, így az sem zavart, hogy eléggé komótosan álltunk neki az utókezelésnek. Május végén volt a műtét, de a konkrét sugárkezelést csak Julius elején kezdtük el. Időközben végeztek rajtam egy teljes alakos CT-t is, ami szerint nem maradt gyanús elváltozás sehol. (Bár az szerint a méhem is éppen és egészségesen a helyén volt!)

Sugarat és Chemo-t egyszerre terveztek adni, de a vérvizsgálaton kiderült, hogy olyan alacsony a hemoglobin szintem, hogy az onkológus szerint a Chemo csak ártana nekem. Azt mondta, hogy a hatalmas vérveszteség miatt a műtétet gyorsan és kapkodva be kellett fejezni így elzárhattak fontos artériákat, amik szükségesek lennének a terület oxigénellátásához. Szóval nem is biztos, hogy ez helyre áll egyhamar. „Szedjen vasat. Viszont látásra.” Borzasztó fájdalmaim voltak, amire az onkológus csak mosolygott, hogy biztos pszichés, hiszen a sugárkezelés nem fáj. Vagy a műtéttől is lehet. „Szedjen fájdalom csillapítót. Viszont látásra.” Végül visszamentem fájdalmaimmal a professzorhoz. Ő sem tudott mit mondani, puszta kíváncsiságból vizsgált csak meg, amikor észrevette, hogy a daganat sajnos tovább nőtt a hüvelyemben, (ezt később egy MRI vizsgálat igazolt is.) Nem volt meglepődve. Az onkológus sem. Folytattuk a sugárkezelést úgy, ahogy elkezdtük, a Chemo-ról továbbra sem beszéltünk. Egy fiatal orvos, miután elsírtam neki a bánatomat, elkezdett intravénásan vasat adni nekem, és pár héten belül a vérképem helyre is állt, de azt már nem vizsgálta senki. A Chemoról mintha teljesen elfelejtkeztünk volna. Ráadásul az onkológus szabadságra ment, és mire visszajött, a sugárterápiának vége is lett. „Hüha, mit varázsoltak itt maguk?” Mondta elismerően a vérkép láttán. „Na, mindegy, most már vége a kezelésnek és egy Chemo nem Chemo. Viszont látásra” Az utolsó beadott sugár adagtól számítva 2 hónappal később kaptam időpontot MRI-re. A vizsgálat azt mutatta, hogy a daganat, köszöni szépen jól van, nagyjából ugyanakkora, nagyjából ugyanott mint a kezelés elején. Amikor az eredménnyel megjelentem az onkológusnál, ahogy megbeszéltük csak ennyit mondott: „Hát jó. Végül is nem jó, de rossz sem. Viszont látásra”

Nem értettem. Mi a következő lépés? Hogyan tovább? Mit kell tennem? „Ha súlyosbodik a panasz, jöjjön vissza, de ne ide, hanem oda ahol műtötték. Viszont Látásra.” Még mindig nem értettem. De mi lesz most így velem? Az onkológus kezdett türelmetlen lenni. „Semmi. Nincs tovább. Nem lehet mit csinálni. Tanuljon meg ezzel együtt élni. Viszont látásra.” Akkor már sírtam. Hogyan? Meddig? Ideges lett. „Ezt nem tudom megjósolni. Keresse fel a Hospice Alapítványt. Viszont látásra.” Mivel látta, hogy már nagyon sírok, leírta nekem egy papírra mindezt és végleg kitessékelt az irodájából. A mai napig nem értem miért mondott le rólam ilyen könnyen. Fiatal vagyok, és persze nem vagyok orvos, de nekem nem tűnt úgy, mint ha mindent megtettünk volna. Ott volt velem egy barátnőm, és bár akkor nagy volt a zűrzavar, a könnyeim között csak távolról hallottam a hangját, mégis tisztán emlékszem egy valamire, amit mondott. „Azért mondta neked ezt, mert Ő nem tudja, hogy kivagy!” És igaza van. Ha tudná, hogy ki vagyok, akkor azt is tudná, hogy én nem mondok le magamról, és nem keresem meg a Hospice Alapítványt! Megyek tovább, keresek orvost, papot, sámánt, varázslót vagy bárkit – mert én NEM vagyok hajlandó ebbe belehalni."

Most dühös vagyok, és végtelenül szomorú. Haragszom a felelőtlen orvosokra. Hálás vagyok az én drága doktoromnak, akihez végül kerültem és megmentette az életemet, de Soffinak miért kellett meghalnia? Mert több a felelőtlen gyógyító és a nagy élet nevű lottósorsoláson nem lehet mindenkinek Jokere? A mai tényállás szerint a méhnyakrák 100%-ban gyógyítható, ha időben diagnosztizálják. Ha mi tényleg elmentünk időben orvoshoz - ráadásul magánrendelőbe - akkor miért nem vették észre, hogy rákkal küzdünk. Az én orvosom csak legyintett egyet az erős vérzéses tünetem láttám, hogy "túl fiatal vagyok még a rákhoz." Nekem a méhembe került, Soffinak az életébe. Miért kellett Soffinak meghalnia? És maguk, doktorurak - mondják csak - rendesen alszanak? Nem pereli magukat senki, még az orvosi kamara se veszi elő az ügyet. Pete Zsófia, alias Soffi élt 33 életévet, énekesnő volt, és egy kislányt hagyott maga után.

Szentesi Éva

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!