Nem érdekel mások véleménye!
Könnyen megítéljük egymást nők, férfiak egyaránt. Könnyen jelentjük ki egy másik emberről (főleg a nőkről szokták megállapítani), hogy micsoda életet él, mennyire erkölcstelen stb. A férfiakra az előbbiek az általános közvélemény és elvárások miatt nem igaz, ezért most nem is róluk írok. Ennek ellenére kijelenthetjük, hogy hiába a megszokott, ezeréves normák, társadalmi elvárások, a világ mégiscsak változik mindenféle értelemben.
Az emberek jelentős része egyedülálló, mert nem akar együtt élni valakivel csak azért, hogy elmondhassa magáról: nem él egyedül, van valakije. Nem kívánjuk már mindenáron megosztani az életünket valakivel, sőt, ha lehetőségünk van rá, egyedülállóként olyan minőségű és mennyiségű kapcsolatot hozunk létre, amely számunka a legkényelmesebb.
Egy jó egzisztenciával rendelkező férfi, ha nem találja az igazit, gyorsan dönt úgy, hogy megfizeti a házvezetőnőt, aki igény esetén főz, mos, takarít és vasal utána. Ez a férfi, az életformájának megfelelően nem bonyolódik valódi párkapcsolatba, igényei kielégítésére alkalmas nök között válogat magának alkalmi partnert, és ez számára teljesen normális.
Harmincas éveiben járó ismerősöm elváltan, gyerekkel azt mondja, hogy mindez megillet egy nőt is.
-Tudod – kezd bele – az emberek általában azt mondják rólam, hogy én aztán élem az életem, pasizok, és szexelek, amennyit csak bírok és igazság szerint, ez így is van. De természetesen nem azért, mert ez a számomra legideálisabb formája a férfi-nő kapcsolatnak, hanem azért, mert nem akarok életem végéig valakire várni úgy, hogy beleöregedjek, belefáradjak a várakozástba, és elmúljanak életem legszebb évei.
Mert a legtöbb elvált, nagyon erkölcsös nő ezt teszi. Egyedül marad a gyerekével és várja azt a nagyon rendes, hűséges, romantikus férfit, aki majd jön és elvarázsolja. A valóság pedig az, amennyire a környezetemben látom, hogy ezeknek a nőknek az idő múlásával egyre kevesebb az önbizalma, mert vagy nem találkoznak senkivel (mert mindig van valami a gyerekkel, ha más nem, hát az, hogy nincs kire hagyni) vagy több év várakozás után belemennek olyan kapcsolatba, amilyenekben nem kellene...
Én is így éltem a válás után a gyerekemmel. Vártam a nagy szerelmet, de nem jött, ezért úgy döntöttem, hogy én magam veszem kézbe az életemet. Ha őszinte akarok lenni, el kell mondanom, hogy azóta sincs szerelem, romantika az életemben, de legalább van szexuális életem, és a semminél ez is több. Vannak alkalmi kapcsolataim, amelyek jó esetben több hónapig is eltartanak. Nem ígérünk egymásnak nagy szerelmet, sőt, semmit sem ígérünk egymásnak, de amíg együtt vagyunk, tisztelettel és megbecsüléssel viselkedünk egymás iránt. Maximálisan odafigyelünk egymás (főként szexuális) igényeire, és amikor véget ér a viszony, megköszönjük egymásnak az együtt töltött időt és tovább lépünk. A világ szemében persze lehet, hogy ez egy elítélendő dolog, de egyáltalán nem érdekel ki, mit gondol rólam. Ez az egy életem van, és azt nem kívánom boldogtalanul, szex vagy férfi nélkül tölteni akkor sem, ha nincs mellettem az a férfi, akit a társamnak nevezhetnék. Annál számomra sokkal értékesebb az élet, és az idő. Lehet, hogy nincsenek szerelmeim, de az a figyelem és szeretet, amit az életemben szereplő férfiaktól kapok, értékes, és a maguk módján hozzátesznek az életemhez. Azontúl megnyugtató az érzés, hogy öregkoromban nem úgy fogok visszagondolni ezekre az évekre, hogy jobban, bölcsebben, boldogabban is tölthettem volna őket. Mindent megteszek magamért, amit a jelenlegi körülmények között tudok, és ki tudja, lehet, hogy pont azért talál rám az igazi szerelem, mert nem görcsölök, nem várom kéztördelve, hogy megjelenjen a herceg a paripán. Nincs az egésznek ekkora tétje a mindennapjaimban, nem erre az egyetlen lapra tettem fel az életem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez