Szépítheted a múltat, mit számít, ha másként érzek? Ha azt érzem cserbenhagytál, hátat fordítottál, nem voltál kíváncsi rám, a sikereimre, a fájdalmaimra, az egész életemre. Elhagytál engem, a családodat, mit sem törődve a fekélyes sebekkel. Így volt?

Nem hittem volna sohasem, hogy valakit ennyire tudok egyformán gyűlölni és szeretni. Próbáltalak megérteni, magyarázatokat keresni, hogy miért tetted. Fiatal voltál, szó se róla, de akkor is, ez nem lehet ok, nem lehet válasz a kérdéseimre.

Mindig tetszeni akartam neked. Nem voltam túl szép, de én akartam a legbájosabb kishölgy lenni az életedben. Anyától elloptam a szempillaspirált, hogy kiemeljem a szemem, az egyetlen elbűvölő dolgot, ami mindenkit rád emlékeztet. Befonattam a hajam, új csatokat is vetettem. Hogy tetszem neked. A pici kis hercegnőd akartam lenni, a szemed fénye. De elfelejtettél értem jönni. Bebújtam a konyhaasztal alá, mert senkivel nem akartam beszélni. Csak arra tudtam gondolni, hogy bajod esett, mert nem akartam elhinni, hogy más, halaszthatatlan dolog ragadott magával, amitől elvesztetted az időérzéked hetekre, hónapokra. Hol voltál akkor? Miért nem jöttél értem?

Rongyosra néztem a fényképalbumokat. Kértem anyát, meséljen rólad.

És hittem, tudtam, mindig tudtam, hogy visszajössz majd.

Volt idő, amikor nem említettük a neved sem, amolyan Harry Potter Voldemortja lettél.

Aztán nem tudom mi történt. Megjelentél, és ott voltál minden fontos eseményen: ballagásokon, születésnapokon, diplomaosztón.

És ott voltál karácsonykor.

Kezdett eltörpülni húszévnyi fájdalom. A gyűlölet elcsendesedett, és már csak szerettelek, tiszta szívemből. Láttam, ahogyan büszkén beszélsz a sikereimről, pont úgy, ahogyan arra mindig is vágytam. Nem is tudod, mennyire hiányzott ez.

Évekkel ezelőtt minden versmondó versenyen, minden táncfellépésen, minden színielőadáson, tudományos konferencián rád vártam. Néztem ott vagy-e. De nem voltál. Lassan kezdtem beletörődni, hogy te nem leszel jelen a nagy napjaimon, miközben akartam, és hittem, hogy egy napon téged is ott látlak majd a tömegben. És most tényleg itt vagy.

Szeretném, ha tudnád, nem akarlak újfent elveszíteni csak azért, mert képtelen vagy elhinni, hogy igenis a múlt ellenére is képesek vagyunk felnézni Rád. Mert szembenézni a múlt csökevényeivel nagy erőre vall. Küzdeni azért, ami egykor a tiéd volt, de balga módon elvesztettél, bámulatos. Csak korrigáld a hibákat, hogy ez az álom most már életünk végéig kitartson, és végre a te kicsi hercegnőd lehessek a nagy napon, akit hófehér tüllben vezetsz majd az oltárhoz.

S hidd el, már nem keresem a válaszokat, csak élvezni akarom, hogy itt vagy. S a gyűlölet, amit éreztem, az abból az elfojtott szeretetből fakadt, amit mindig is a szívem legmélyén őriztem, bármi volt, bárhogyan is volt, mindig szerettelek.

Tudom már, hogy te is szerettél minket, csak űzött a hév, aminek szabad utat adtál, eltévedtél, de visszataláltál.

• apa gyermek lélekhangok szülő

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!