Milyen normákhoz igazodjunk?

Azt hiszem, rengeteg konfliktus ered abból az elképzelésből, hogy nekünk és csakis nekünk lehet igazunk. Egy pillanatra sem merül fel annak a lehetősége, hogy elgondolkodjunk a másik igazán, hogy ő is számít, hogy neki is van múltja és egy szokásrendszer, amit magával hozott és amihez joga van.

Talán nincs ember, aki ne találkozott volna a fenti jelenséggel, mikor bekerült egy új családba. Szinte kivétel nélkül álltunk már tehetetlenül a kérdés előtt, hogy miért kellene hirtelen egy másik család normái szerint élnünk, mikor mi magunk is rendelkezünk normákkal, történettel és szokásrendszerrrel. A másik fél talán ugyanilyen értetlenkedést érez belül azt illetően, hogy miért nem vagyunk képesek egy pillanat alatt elfogadni az ő normáit és miért ragaszkodunk a sajátunkhoz. Túl egy házasságon, és a vele járó összes őrületen, fogalmam sincs mi ilyenkor a megfelelő reakció. Csak a saját öntörvényű, ellentmondást nem tűrő viselkedésemre tudok visszagondolni, és arra, hogy ha netán úgy hozná a sors, hogy egyszer újra megházasodom, még az első alkalomnál is határozottabban képviselem majd az álláspontomat. Az igazi megoldás a kölcsönös tiszteletben és elfogadásban lehet. Abban, hogy elfogadjuk, hogy nem csak úgy lehet élni, felnőni, ahogy velünk esett meg, hogy léteznek más elképzelések is, még akkor is, ha nem vagyunk hajlandóak azok szerint élni. Elfogadni, hogy valamit én így gondolok, a másik pedig másképp. Hogy előfordulhat ugyan, hogy a lehető legjobb akarattal szeretnénk változtatni a másikon, segíteni az életét, de valójában senkinek nem dolga a mi elvárásainknak megfelelő módon és gyorsasággal (vagy lassúsággal) változni. Hogy egy családon belül is mindenkinek megvan a saját érési ideje, amibe nem lehet (és nem is kell) beleavatkozni, nemhogy egy másik családban, amit nem is ismerünk. Nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk istenek, és nem kényszeríthetünk senkit arra, hogy a mi elképzeléseink szerint éljen és gondolkodjon. Nehéz elfogadni, hogy nem tudunk mindent, és hibázhatunk, s hogy ha a saját életünkre visszatekintünk az derül ki, hogy voltak hibák az elmúlt évtizedekben. Hogy saját életünkben sem tudtuk meghozni a legjobb döntéseket, hát hogy tudnánk más életében okosabbak lenni? És nehéz elfogadni, hogy olyasmiben akarunk tanácsot adni, amit valójában mi magunk sem tudtunk véghezvinni.

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!