Maradtam, pedig azt sem tudtad, hogy menni akartam. Ihlettél, pedig rég nem hitted, hogy a múzsám vagy. Emlékeztem, pedig az emlékeim vészesen koptak. Álmodtam, pedig a lelkem alig bírta. És hittem, mert a szívem mélyén élni akartam. Miattad.

Miattatok, hogy egészen pontosan fogalmazzak. A jövőm miatt, mely a jelenemben némán bukdácsol előre. Egy család miatt, amelyet a határtalan szeretet tart össze. Amelyben többé nem nélkülözzük egymást kibírhatatlan fájdalom közepette. Amelyben egyik érzelem sem bűnös, áramoljon bármerre. Elképzeltem milyen, ha végre őszinte lehetek. Ha - amikor szeretek – nem mossa tenger a szememet. Ha nem azért szerettek, mert szenvedek.

Elképzeltem milyen, létjogosultságot adni a történetünknek. Elképzeltem milyen felszabadulni végre. Ez inspirált az életre.

Elképzeltem, amit azelőtt lehetetlennek éreztem – most valóságosabb volt – olyan, amihez tényleg odaérek egyszer az időben. Nem volt választásom vagy lehetőségem a kételkedésre. Nekem élnem kellett és Ti voltatok az egyetlen indokom erre. Csak azt kívántam, hogy még időben történjen.. Mert megtapasztaltam milyen, amikor a régi család szép lassan múlni kezd.

Elbúcsúznak emberek. Pedig hittem, hogy az oltár előtt csíntalan mosollyal nézhetek hátra a vállam felett: Idenézz, minden, amiről beszéltem, valósággá lett! És Te boldogan sírod el azokat a könnyeket, hogy a bolondságom mennyire megérte. Végre boldogsággá lett és lesz is örökre. Meg is ígértem. Ezt az álmot adtam Neked és a szívednek, hogy maradj velem életben.

• érzések lélekhangok vágyódás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!