Nem szerettem beléd, csak nehéz kimosni az ágyneműt amin rajta hagytad az illatod. Amibe itt maradt még az ölelésed illata, nehéz az, aminek Te illata van.

A szerelem szerintem nem lassan történik velünk. Nem választjuk azt, csak váratlanul beinteget és sokszor van, hogy nem marad sokáig. Átkelő is tud lenni. Sőt, megtéveszt, mert nem mindig ő jön. Van, hogy maga helyett elküldi a szenvedélyt, aki valami nagyot képzel magáról, pedig hamarabb elillan mint a szerelem.Csak egy illúzió. Persze, nagy derűt ígérnek és úgy szorongatják egymás kezét, mintha nem számítana semmi abból amikor külön vannak. 

Nem döntés kérdése, hogy mit érez valaki. 

Szerettem volna szeretni valakit, akartam lenni a mindene, de nem tudtam. Mert nem ment. Pedig én nagyon akartam. Minden megvolt nekünk, hogy szeressük egymást, hogy nagy dolgokat tegyünk. Megtévesztett sokszor a szenvedély, de nem volt egyértelmű számomra semmi. Csak akartam, mert beillett a képbe amit elképzeltem. Mintha lett volna erre recept, megakartam csinálni. Csak az a helyzet, hogy ez egyáltalán nem így működik. 

Pontosan ezért hiszek a rossz időben, a jókor találkozásban, a térben és az időben. 

Semmi nem tud jó körülmények nélkül megszületni. 

De hiszek a váratlanban, abban hogy a körülmények ellenére is ha két ember értékre lel és észre veszi azt, tud történni akármi. Ha a jelek üvöltenek és nem fogjuk be a fülünket, ha a szívünkkel merünk látni nem csak a szemünkben bízunk , ha minden amit elképzeltünk nem az, de valamit kaptunk, észre kell venni. 

Ahogy mennek az évek, kicsit kevésbé hiszek benne. Mármint alapvetően a szerelemben, talán ez a felnőtté válás. Ez lehet az az élet, amit nehéznek becéznek és nyersnek. Amiben a gyermeki szeretet kialszik, ahol a nevetésben mindig van egy kicsi fájdalom. Ahol a színes megfakul és a csalódás átveszi a képzelet hatalmát. Reálissá válunk, anélkül, hogy ezt valójában akarnánk. 

Azt nem értem, hogy élhet valaki szeretet nélkül a szívében. 

Az érintés szeretetből indul. 

A szeretet nem eldobható , nem szelektív. 

Mindegy mennyire vagyunk zavarodottak, mennyire hiányos vagy teljes az életünk. 

Ha nem látunk a szívünkkel, gyakorlatilag megkeményítettük magunkat annyira, hogy a tárgyilagosságtól nem is akarunk beengedni senkit és semmit az életünkbe. 

Miért? Mert most jó így. Ráfogjuk erre és arra, úgy járunk a világban mintha a dolgok kevésbé lennének fontosak. De mégis van, hogy jön egy új valaki, aki reményt hoz. Aki mutat valamit amit eddig más nem tudott. Lehet, hogy egy olyan apróságot, amibe észrevétlenül beleszeretsz. 

Mint például, ahogy valaki a szájához érinti a poharat, vagy megkavarja a teáját. Ezek mind olyan életszerű apróságok, amikben ott lélegzik egy másik ember milyensége. 

Vannak, akik persze maradnak a felszínen, akik csak tesznek ezt azt és ott jó nekik. 

De azokkal az emberekkel érdemes, akik igazán figyelnek rád. 

Gondolj bele, milyen csodálatos érzés lehet azt hallani valaki szájából, hogy milyennek lát téged. Valaki olyanról beszélek, aki azt mondja “képzeld, emlékszem rá, hogy ez volt a kedvenced”. Vagy  amikor legközelebb leültök egy helyre, kérdezés nélkül azt mondja a pincérnek, hogy egy espresso lesz cukor és tej nélkül, mert délután már nem iszol tejes kávékat. Elvből, mert az olaszok tudják. De nem emiatt, hanem mert lát téged. 

Milyen csodákat rejt egy másik ember, akire tényleg érdemes figyelnünk. Aki szeret minket mert valakik vagyunk egy olyan világban, ahol mindenki más valaki akar lenni. 

Évekbe, de azt is mondhatnám, hogy életekbe telik míg lemeztelenítünk valakit. Mégis a nap végén, elképesztően fontos lesz, hogy hogyan és mit szeret az a másik. Tudod miért? 

Mert az élet nagy döntései is tudnak egy csésze kávéban vagy egy pohárban eldőlni. 

Azért, arra a pohárra amit együtt ittunk, mindig emlékezni fogok. Még jó, hogy maradt belőle egy. 

Unom már, hogy átutazóként kell fogadnom az életembe valakit. Én egy olyan hely vagyok, ahonnan nem szép távozni. Ha pedig valaki mégis búcsúzik, érdemes illedelmes módon elköszönni. Nem lehet szépen, mert az egész lényem a szeretet irányítja. Úgy hiszem, nem illik bizonyos dolgokat csinálni. De nem tudunk mit kezdeni sokszor sok esetben egymással. 

Mindenki nagy reménykedő. Úgy hiszi, hogy kap valami jobbat. Mindig mindenből a legtöbbet és a legnagyobbat akarjuk. Azok, akiknek mindegy. Akik jönnek-mennek a világba és becsomagolják az érzéseiket. Vagy nincs is már nekik, mert majd jön valaki és remélik, hogy talán egyszer úgy ébrednek, hogy most itt kicsit tovább maradnék. Mi pedig várjuk, hogy mi legyünk azok. 

Ebben az évben megtanultam, hogy ha valaki azt mondja 2 cukorral issza a kávéját, lehet az orra előtt a legnemesebb méz, akkor sem fog ízleni neki. Mert ő bizony két cukros kávét akar. Neki csak úgy lesz jó és most nem a kávéról beszélek. 

• elmúlás illúzió lélektárs magány megértés önreflekció reális elmúlás szenvedély szerelem váratlan találkozás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!