Az első szerelmet senki sem felejti el – még én sem. Villámcsapásként ért, és magával ragadott. Noha először hevesen tiltakoztam, hiszen én voltam az "örökkéegyedülmaradok" jeles képviselője, majd beadtam a derekamat. Mert nem tudtam nélküled élni. Hiszen mi együtt alkottunk egy egészet. Meglátni és megszeretni.

Minden egy napsütötte, őszi délutánon kezdődött. Egy rendezvényre mentem, pontosabban tipegtem, az új magassarkú cipőmben, amelyet azon a napon avattam fel.

Minden jól ment egészen addig a pillanatig, amikor is elveszítettem az egyensúlyomat, és dőlni kezdtem. Te „véletlenül” pont ott álltál mögöttem, és elkaptál. Miután a karodban magamhoz tértem, az sem érdekelt, hogy többen végignézték a magánszámomat. Úgy éreztem magam, mintha a kedvenc lávsztorim főszereplője lennék.

Rám néztél a mélyen ülő barna szemeiddel, és én zavaromban egy értelmes szót se tudtam kinyögni. Erőfeszítés volt számomra minden egyes kiejtett hang, amivel megzavarhatom az idillt. Csak meg akartam állítani a pillanatot – hiszen ott és akkor megszerettelek.

Majd érkezett tőlem egy „Köszönöm!”, tőled pedig egy mosoly, és elkezdtük a közös fejezetünket. Egy hét sem telt el, ismét találkoztunk, „véletlenül”. Ott már beszélgetni kezdtünk, kiderült, tudod a nevemet, én pedig maj’ kiugrottam a bőrömből. Mintha mi már találkoztunk volna korábban… Mintha mi már ismernénk egymást… Tudod, én az első találkozásunk óta csak rád gondoltam. Nem értettem, miért, hiszen én voltam az örökkéegyedülmaradok jeles képviselője. Aztán se szó, se beszéd jöttél Te. Ahogy a nagykönyvben megvan írva, úgy pörögtek egymás után az események. Rengeteg időt töltöttünk együtt, közös programokat szerveztünk. Az éjszakákon átnyúló beszélgetések, a séták, a randik, mind-mind egyre inkább táplálták az irántad érzett szerelmemet.

Nem akartam megmagyarázni, mit is érzek irántad, nem akartam szavakba önteni. Csupán a társaságodra vágytam – mindegy volt, mit csinálunk, csak együtt legyünk. Te voltál az első szerelmem. Ahogy éreztem a közelségedet, úgy viselkedtem, mint egy őrült tinilány, aki bárányfelhőkön lépdel a magassarkújában, és közben rólad ábrándozik.

Viszont te sosem tudtál úgy szeretni, mint én téged. A vitánk során kérdés kérdést követett, és a válasz minden esetben váratott magára. Amikor pedig már nem tudtam több kérdést feltenni neked, és belefáradtam abba, hogy magamat hibáztassam a félresiklott kapcsolatunkért, nézőpontot váltottam. Beleképzeltem magam a helyedbe. Mindig is fontos voltál számomra, senkit sem szerettem úgy, mint téged, meg amúgy is… az elsőt senki sem felejti el.

• kapcsolat lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!