Meddig tart a szülői felelősség?

Tudatosan nem a kötelesség szót használom. Hiszen egy gyermek sem választotta az életet, azt ajándékba kapta, ha úgy vesszük. Viszont abban a pillanatban, amikor az ember kimondja születendő gyermekére az igent, nagybetűs SZÜLŐVÉ válik. Akár anyáról, akár apáról van szó. Ez pedig nem a születés, hanem a fogantatás pillanatában kezdődik. Szabad döntésen alapuló, önként vállalt felelősség ez, de visszavonhatatlan, élethosszig tartó kötelezettség.

Ez a tudatosan vállalt felelősség pedig természetéből adódóan szeretetből táplálkozik. Hiszen aki igazán szereti a saját gyerekét, ösztönösen törekszik arra, hogy mindig az ő javát szolgálja, még akkor is, ha ez önmegtagadással vagy önuralommal jár. A szülő pedig lehetőségeihez mérten minőségi életre neveli a felnőtté válás rögös útja során. És itt jön a nagy kérdés. Mi történik, ha a szülők és a gyermek is úgy érzi, hogy megtörtént a felnőtté válás? Mikor kell annak bekövetkeznie? Természetesen egyénfüggő, de számolni kell azzal, hogy a mai modern világban a felnőtté válás határa nagyon kitolódott. A fiatalabb generációknak már teljesen más ritmusban alakul az életük: nem ritka, hogy huszonévesek még munka nélkül vannak, mert helyette az egyetemi padokat koptatják reggeltől estig. Ilyenkor azért elkél némi szülői segítség, de persze annak tudatában, hogy ez a poronty boldogulása érdekében történik. Az önálló egzisztencia kiépítése amúgy se volt soha könnyű feladat. A társadalomba való beilleszkedés, munkatevékenységre való felkészülés, pártalálás dilemmája szintén nagy terheket ró erre az időszakra. Lehet, hogy ebben a még több kötelezettséggel járó szakaszban egyik-másik szülő szívesen kibújna a felelősség alól, azonban nem szabad megfeledkeznie arról, hogy ezt a sorsot ő választotta magának. Ő döntött úgy, hogy felnevel egy életet, akármeddig is tart.

A személyiségfejlődés ekkor még messze nem fejeződik be, a szülő jelenléte, tapasztalata a későbbiek során is kulcsfontosságú. S ebből adódóan az a szülő, aki jól neveli gyermekét, saját öregségére szerez magának egy barátot. A jó szülő-gyermek kapcsolatban ugyanis a bizalom, a törődés és a szeretet ugyanolyan fontos, mint egy szimpla baráti kapcsolatban. Azzal az aprócska különbséggel, hogy itt még vérségi kötelék is van, ami megmásíthatatlanul összefűzi az életeket. A szeretetben és felelősségteljes törődésben nevelt gyermek pedig hálásan fogja viszonozni egyszer mindazt, amit kapott. Ehhez azonban a szülőnek kell kivívnia a gyereke bizalmát az elejétől fogva. Furcsa is lenne fordítva. Természetesen egyszer minden családban eljön az a pillanat, amikor ideje levenni a gyermekei vállakról az óvó kezeket. S hogy meddig tart a szülői felelősség? Addig, amíg szükség van rá. És ameddig a szülő is bírja szuflával. És persze szeretettel. Mert a gyermek örökké gyermek marad, amíg élnek a szülei.

Helle Robertina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!