Jó, ha figyelsz!

Az együttélésnek szabályai vannak. Kimondottak és kimondatlanok egyaránt. Az ember, bár olykor felháborodik, hogy nem mindig bánnak vele úgy, ahogy szeretné, a lelke mélyén érzi, hogy van igazság abban, amit viszonzásul kap. Mert igen, előfordul, hogy méltatlanul bánnak velünk, de gyakran nem ok nélkül teszik.

- Most jöttem rá, hogy nem figyeltem, úgy értem, semmire sem figyeltem – mondja egy ismerősöm. Elváltam, és úgy döntöttem, hogy felújíttatom a lakásomat. Belekezdtem az ablakok, az ajtók festésébe, és döbbenten vettem észre, hogy fogalmam sem volt róla, eddig milyen színe volt az ablakkereteknek. Ha ennyire figyeltem ebben a lakásban, mennyire figyeltem az életemben, és egyáltalán mennyire figyeltem bármire a házasságomban, mikor azt sem tudtam felidézni, ami mellett nap mint nap elmentem? Vajon mennyire voltam jelen? Mennyire éltem ott, abban a lakásban, és mennyire éltem a házasságban? – teszi fel hangosan a kérdéseit, választ nem várva.

- Annyira el voltam foglalva magammal, a saját vágyaimmal, a saját életemmel, hogy elfelejtettem, van egy otthonom és egy feleségem. Mert ha igazán számított volna, ha fontos, akkor bizonyára figyelek mindenre, nemcsak rutinból járok haza, és nemcsak azt a minimális energiát fektetem bele, amivel tud működni a házasság, hanem tényleg odateszem magam, aktívan részt veszek a kapcsolatunkban, és nem csak úgy csinálok, mintha. Persze, lehet, hogy amikor benne voltam, úgy látszott, ennyi elég, hiszen a legtöbb helyen tényleg elég, a nők megelégszenek az anyagi biztonsággal, de úgy látszik, érheti meglepetés az embert. A nők is változnak, boldogok akarnak lenni, nem elégszenek meg a boldogság látszatával. Ha egy férfi házasságban vagy párkapcsolatban szeretne maradni, tennie kell érte. Épp annyira, mint amennyire a nő. Nap mint nap, minden szinten. És oda kell figyelni a nőre, az otthonra, észre kell venni, hogy egyáltalán létezik. Hogy szerencsés az ember, hogy van hova hazamennie, mert az is nagy dolog. És akkor odáig még el sem merészkedtem a gondolataim között, hogy úgy váltam el, hogy fogalmam sincs, kivel éltem együtt. Akkor és ott valahogy úgy tűnt, hogy az élet kiszámítható, hogy mi is, mint a szüleink, majd szép csendesen leéljük az életünket, és egyszer csak meghalunk, de nem így lett. Ez az úgynevezett új dimenzió valamit átkattintott a nők agyában, mert már nem hajlandóak leélni az életüket egy rossz házasságban. Nekünk pedig figyelnünk kell, felnőni és jelen lenni, ahogy a nők szokták mondani, mert nekik férfi kell.

Agatha Seymour

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!