Így teszek a csodákért
Nem emlékszem pontosan az évre, de azt hiszem, úgy hét éve történhetett. Terapeuta barátnőmtől búcsúzkodtam épp, – rohanok, mondtam neki, rengeteg dolgom van, és gyorsan ennem is kell valamit.
– Figyelj oda jobban magadra, mondta, arra is, hogy mit eszel, és hogy bármit csinálsz – eszel, iszol, olvasol, jógázol, dolgozol, stb… – szépen, kedvesen bánj magaddal.
Akkor és ott megfogadtam a tanácsát. Olyan hétköznapi tevékenységgel kezdtem a magammal való szép bánásmódot, mint a fent említett ebéd, s azóta (megítélésem szerint) magas szintre emeltem az önmagammal való viszony szeretetteljességét. Ahogy elkezdtem olyan belső monológokat folytatni, amelyekben szépen beszélek, szépen bánok magammal, az egész önmagammal való kapcsolat átalakult: kezdett finomabbá, értékesebbé és fontosabbá válni önmagam számára.
Megdöbbentett a dolog, hogy mennyire más, minőségi életet hoztam létre egyedül, egy egyszerű döntés alapján, külső segítség nélkül. Hogy a személyes felelősségvállalás milyen egyszerű, könnyen kivitelezhető dolgokkal kezdődik, és hogy fejleszti gyakorlatilag saját magát. Mert így kezdődik életünk jobbá tétele: nem várjuk a külső segítséget (felesleges, a belső világunkhoz, a gondolatainkhoz, érzéseinkhez úgy sincs kulcsa senkinek), hanem megtesszük, amit mi magunk meg tudunk tenni.
Mondjuk azzal kezdjük, hogy mikor éhesek vagyunk nem eszünk valamit, ami épp a kezünk ügyébe akad, hanem feltesszük magunknak a kérdést: Mit szeretnél, drágám? Mit kívánsz? Mielőtt bárki félreértés áldozata lenne, elmondom, hogy a kérdés-felelet lényege nem az, hogy azt válaszoljuk: az egyik Michelin–csillagos étteremből szeretnék egy három fogásos menüt, ajándékkal…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez