Ha a szerelemnek múlnia kell
Majd’ mindannyiunknak vannak fájdalmas szerelmi történetei, amelyek keserű válással értek véget. A szívünk beleszakadt, úgy éreztük, az életet sem kívánjuk többé, minden kilátástalannak tűnt, értelmetlenné vált a holnap.
Mert bár mindenkinek megvan a maga szerelemi bánata, az fáj a legjobban, amit épp megél, s hiába érti, hogy a helyzete nem egyedi, gyakran kevés ennyi vigasz. De mint minden fájdalomnak, ennek is megvan a maga haszna. A szerelmi bánat, annak megélése, hogy elhagynak minket, az egyik leghasznosabb fiatalkori tapasztalat, amit megszerezhetünk.
A szerelem az egyik félnek gyakran túl hosszú, a másiknak túl rövid. Mikor nekünk tűnik rövidnek, vesztesként éljük meg a helyzetet, pedig valójában fontos dolgot tanulunk: a párkapcsolatok így is végződhetnek, minket is elhagyhatnak. Az elhagyás kérdése nem a szépségen múlik – a világ leggyönyörűbb szupermodelljeit is megcsalják és elhagyják –, vagy más, ránézésre rendkívül fontos tulajdonságon. Az élet már csak ilyen, főleg a tinédzserkor eseményei között nem számít különlegesnek. Egy ilyen esemény megélésekor tapasztalatot szerezhetünk, és megtanulhatjuk, hogyan álljunk talpra egy csalódásból, majd azt is, hogy fájdalmunk fő forrása az akkor képtelennek tűnő gondolat, hogy ez a csoda, ez a varázs, amit szerelemnek hívunk, soha többé nem esik meg velünk. Pedig dehogynem. Garantáltan nem ő lesz az utolsó férfi, nő, akibe menthetetlenül belezúgunk.
Kedves barátnőm egész életében az elkényeztetett királylány szerepét játszotta, az élete konfliktus- és kihívásmentesen zajlott, hála különleges szépségének és szerető családjának. A harmincas évei közepén csődbe jutott a házassága, s akkor szembesült először a ténnyel, hogy az életben előfordulhat olyan felállás is, mikor nem az elképzelései szerint alakulnak a dolgok, hogy őt is el lehet hagyni, nála is van szebb, fiatalabb nő, és neki is mondhatják, hogy nem kell többé. Nem tudta feldolgozni, sem értelmezni a tapasztaltakat. Éveken át méltatlan, külső szemlélő szemével is felfoghatatlan helyzetekbe ment bele, hogy fenntartsa a maga számára a látszatot, hogy még mindig nyertes pozícióban van. Időközben egyre betegebb lett, s nézni is fájdalmas, mi lehet még a szerencsétlen történet vége…
Egy másik kedves barátom nem csupán érti, hogy a fiatalkori szerelmi viszony vége nem tragédia, hanem hasznosítható befektetésként is kezeli a helyzetet. - Nagyon sok embernek voltam az első szerelme – mondja. - Utólag mindegyikük hálás volt a kapcsolatunkért, és a szakításért is. Megtanulták, hogy az élet utánam is megy tovább, s azt is, milyen egy jól működő kapcsolat. Tanultak tőlem igényességet, kifinomultságot, önbizalmat adtam nekik, s remélem, hogy olyan színvonalat, mércét állítottam fel mindegyikük számára, amiből soha nem adnak lejjebb. Jómagam is egy erős, dinamikus, izgalmas, inspiráló emberrel éltem meg életem első szerelmi kapcsolatát. A szakítás fájdalmas volt ugyan, de ma is hálával gondolok mindarra, amit tőle kaptam: egész életemben meghatározó lesz az emléke!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez