Én megértelek. Én elfogadlak. Én meghallgatlak. Én alkalmazkodom. És én hol vagyok ebben a történetben? Mert sajnos nem igazán látom magamat.

Elég bonyolult film a miénk. Furcsa szereposztással. Te megkaptad a jóképű, "megadok neked mindent, de kérlek, érts meg" szerepet, én pedig a "totál beléd  zúgott persze, hogy megértek mindent jó kislány szerepét". 

Photo by Willie B. Thomas / GettyImages

Szerinted ez így igazságos? Mert szerintem kicsit sem. Ketten vagyunk megírva ebben a filmben, de úgy érzem, csak én vagyok jelen. Jó lenne, ha végre kibújnál a szereped mögül, és egy pillanatra nem a szerepbeli személyt játszanád, hanem azt, aki valójában vagy. Örülnék neki, ha csak egy kicsit is, de önmagad lennél ebben a történetben, és vállalnád a felelősséget is, nem pedig írni magadtól egy részt, amiben eltűnsz hirtelen.

Úgy gondolom nem kérek sokat, csak néha érts meg engem is, hogy mit miért teszek, és mit miért tettem. Mert én megértettem, elfogadtam a te érzéseidet, gondolkodásmódodat, álláspontodat. Emellett pedig nehéz volt bevallom, de elfogadlak, így ahogy vagy a hibáiddal együtt. De te akkor miért nem teszed ugyanezt? 

Az első adandó alkalommal, amikor hibáztam, te mint akit puskából lőttek ki, úgy rohantál fej vesztve. Ahelyett, hogy leültél volna, és talán megpróbáltad volna megérteni az én helyzetemet is. Nyilván egyszerűbb elmenekülni a problémák elől. Ez az, amit nem értek, és talán soha nem is fogok megérteni…
Nem tudom a mi filmünk mikor, és hogyan fog véget érni, de előtte szeretném még, hogy,  ahogy én megértelek téged, te is megértenél engem végre…

További írások ITT

• érzelmek érzések lélekhangok

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!