Kezdőmondatnak egész jó is ez, nem igaz? Hányszor hangzott már el ez a mondat az én számból is, és biztosra megyek, ha azt mondom, hogy a nők többségétől is. Mert ugye ez egy jó védőháló arra az esetre, ha valaki megpiszkálja a komfortzónánkat. A kérdés csak az, hogy vajon megéri-e ez a felesleges fal?

Mert mit is jelent pontosan az, hogy én nem vagyok „olyan” nő? Eleve mekkora címkézés, teljesen mindegy, hogy minek kapcsán jön ki a szánkon. Az „olyan” az minden esetben egy becsmérlő szó. Nem vagyok olyan nő, aki szexelni fog az első randin. Nem vagyok olyan nő, akinek meg lehet mondani, hogy mikor, mit csináljon. Nem vagyok olyan nő, akit irányítani lehet.

Persze, ezzel alapvetően nincs is semmi baj. Lehet egy nő határozott, önmegtartóztató, kőkemény szingli, teljesen mindegy, a lényeg azon van, hogy amikor ezt a mondatot berántjuk, igazából csakis arról van szó, hogy rendesen megremegett a védőháló körülöttünk valaki által, vagy valami által, és mi rettegni kezdtünk attól, hogy ez komforton kívül esik, ahol sok az ismeretlen, magas az esély arra, hogy esetleg valami olyat tapasztaljunk meg, amit korábban nem. És akkor mi lesz? Nem uraljuk majd a helyzetet? Dehogynem. Csak az a nem mindegy, hogy mennyire vagyunk nyitottak a világra.

Amikor korábban véget ért egy kapcsolatom, számtalan alkalommal húztam be a jó öreg szlogenemet, akárhányszor találkoztam valakivel. Nem vagyok én olyan lány kérem szépen, akinek egy újabb seggfejre van szüksége…Nem vagyok én olyan lány, aki könnyen kiadja a szívét. Aki csak úgy két szép, szédítő mondat után megnyílik és onnantól, mint Hófehérke és a Herceg, boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Nem köszönöm, volt már szerencsém majdnem megfulladni a mérgező almától, nyugodtan lehet odébbállni.

Aztán egy idő után már csak azon kaptam magam, hogy akkora falat építettem magam köré ezzel a sok önvédő mondattal, és állítással, hogy a végére már magam sem láttam ki mögülük. Rádöbbentem, hogy a saját ellenségemként nem élhetek végig egy életet. Ha képtelen vagyok megbékélni és végre elengedni azokat a leminősítő jelzőket, amiket saját védelmemre programoztam be, akkor sosem válhatok azzá, akivé igazából szeretnék.

Felesleges már ideje korán bevédenünk magunkat az ellen, ami még meg sem történt. A félelmeinkkel csak tápláljuk azt, amit a legkevésbé szeretnénk. Az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, így kétségtelen, hogy fognak még ránk meglepetések várni. Nyitottabb emberként azonban nagyobb az esély a boldogulásra. Elfogadás, és hit abban, hogy jól csináljuk. Előbb-utóbb tükröt kapunk, és akkor meglátjuk ismét önmagunkat.

Ma már tudom, én OLYAN nő vagyok. Olyan, aki nem fél a komfortzónán kívüli világtól.

Továbbiak írások itt!

Instagram ITT 

• érzések komfortzóna lélekhangok nőiség

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!