Nagyon egyszerű a dolgok működése, vagy hiszünk valamiben, vagy nem. Ez az örök igazság, ami magába foglalja mind a saját magunkkal, mind a másokkal lévő kapcsolatunk alapjait.

Mi, emberek rendkívül törékenyek és esendőek vagyunk. Mindannyian! Nincs kivétel, nincs senki, akire ez ne volna igaz. Annak ellenére, hogy kiválóan tudjuk, hisz megtanultuk, hogy hogyan is legyen rajtunk a vasálarc. Mindannyiunknak megvan az a bizonyos gyenge pontja, amit ha valami, vagy valaki eltalál, akkor bizony összezuhan.

Sőt nem is kell ehhez az a gyenge pont sem. Elég, ha mély önvizsgálatot tartunk és ránézünk a belső kis világunkra. Mit látsz ott most? Talán azt akarod mondani, hogy makulátlanul tündököl? Hogy nincsen tele sérelmekkel? Hogy nincs benne megannyi tüske és ki nem mondott szó, érzés vagy gondolat? Nem szégyen az, hogy ilyenek vagyunk, mi emberek. Ettől vagyunk mérhetetlenül szerethetőek, és valódiak. A kérdés inkább az, hogy vajon miért hisszük azt, hogy könnyebb elmenekülni minden és mindenki elől, aki kicsit is megérinti ezeket a lezárt piros táblás területeket? Az esendőségünk nem kell, hogy egyet jelentsen a gyávasággal. Nem kell, hogy kézzel-lábbal küzdjünk az ellen, hogy belénk lássanak. Nem leszünk ettől kevesebbek, sem pedig gyengébbek. Sőt! Az erő abban mutatkozik meg igazán, hogy képesek vagyunk-e bízni újra magunkban, vagy másokban…

Nem is olyan régen még, amikor nem voltunk bezárkózva a kis világunkba, elhittük, hogy bármire képesek vagyunk. Hogy minden, amiről álmodunk, minden, amire vágyunk csupán egy karnyújtásnyira van. Aztán jöttek a csalódások, sorra a pofonok és kudarcélmények, mi pedig egyre jobban belemenekültünk egy nem túl mély valóságba. Elkezdtünk a felszínen evickélni, és megelégedni olyan dolgokkal, amik nem tükrözik, sőt még csak a közelében sincsenek a valódi vágyainknak.

Kötelező cigaretták, pohár borok, jázminteák, "régiszagú" könyvek, leesett bicikliláncok, elhagyott karkötők, leszakadt gombok, széttépett ingek, álmatlan álmok, teleírt diszpók, tészta-tésztával, félmosoly, el nem küldött üzenetek, megtalált percnyi boldogságok.Talán, ha a gondolatokat hallani lehetne..."

Valahol elveszítettük a hitünket mindennel kapcsolatban. Ez a feladat, a cél, amiért itt vagyunk. Hit nélkül csak utazunk az életünk pályáján, céltalanul. Nem megyünk se előre, se hátra. Kívülről talán úgy tűnik haladunk valamerre, de valójában egy helyben toporgunk, és az élet szép lassan elsiklik mellettünk.

Továbbiak itt és itt!

• emberek érzések hit kapcsolatok lélekhangok önbizalom

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!