Olyan sokszor voltam az, aki hinni akart valamiben, amiről csak az idő igazolta be, hogy hamis illúzió volt. Érezted már azt, hogy igazán egyedül vagy? Csak Te és a lecsupaszított gondolataid?

Ezek a csöndek azok, amik segítettek magamba nézni. Ezek a csöndek vezetnek el minket a lelkünk legőszintébb szintjeire. Itt mertem beismerni magamnak, hogy sokszor csak kergettem egy pillangót, amit boldogságnak hittem. Miközben legbelül mindig is tudtam, hogy a boldogság nem egy törött szárnyú pillangó, ami után hálóval kellene szaladnom, mind hiába…

Ugyan, kár volna hazudni magunknak...
Voltak szerelmek, amik viszonzatlanul maradtak. Voltak könnyek, amiket senki sem törölt le. És voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, bezárom a szívemet. Mert a csalódás ezt teszi az emberi lélekkel. Kiforgatja, és ott hagyja a romokat. És hidd el, nyugodtan, akkor, ott, tényleg csak te leszel magadnak.
Túl sokat várunk másoktól, miközben bennünk sincsen béke. Túl hamar várunk nagy érzéseket, mert annyira vágyunk már rá. De vajon a kikövetelt érzelmekből tudunk stabil várat építeni? 

Olyan sokszor volt, hogy egyedül voltam és szomorú. Szomorú és csalódott. Csalódtam az általam igaznak hitt saját valóságomban. De ahhoz gyenge voltam, hogy elfogadjam, az életben nem lehetünk mindig nyertesek. Nem mindig… ez viszont nem jelenti azt, hogy soha. Nem akartam haragot a szívembe. Nem akartam reménytelenséget. És akkor egy napon, felkeltem, egyedül…becsuktam magam mögött az ajtót... és azt éreztem, meg tudom csinálni, ha kell, akkor egyedül… magamért, és a boldogságomért. Jöjjön, aminek jönnie kell.

További írások itt!

Instagram ITT 

• érzelmek érzések lélekhangok magány öntudat

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!