Rokonlelket találtam benned - megtaláltalak, pedig még csak nem is kerestelek. A hazádba utaztam egy hónapra: a közeledben éltem, mégis csak az utolsó napokban ismertelek meg. Nem volt sok időnk, főleg két idegen számára nem lehetett elég az az idő, amit végül együtt tölthettünk. Szerencsénkre nem voltunk idegenek – mert kicsit olyan volt, mintha már ezer éve ismernélek.

Bár egy keveset értettem olaszul, főként angolul beszéltünk. Nem volt akkora a kettőnk közötti kommunikációs akadály, elég magabiztosan beszéltünk, és kezdtünk mesélni az életünkről mindketten. Hamar túl voltunk az általános tudnivalókon, és eveztünk mélyebb vizekre. Valahol itt kezdtem el sejteni a kettőnk között rejlő lényeg nagyságát, hatalmasságát, azt, hogy ha akarlak, se kerülhettelek volna el. És nagyon hálás vagyok, amiért nem is történt így.

Filmbe illőek voltak a randik, olyanok, mint amilyeneket kislánykorában elképzel az ember: naplemente, vörösbor, gyertyafény és egy gyönyörű öböl. Egy világot mutattál nekem, szimplán azzal, hogy másképpen láttad azt. Sehol nem lettem volna szívesebben, mint ott, veled. Azt éreztem, hogy nem csak nyaralni és utazni szeretnék, csupán egy hétre elszökni a valóságból. Én azt szeretném, hogy ez legyen a valóságom. Hogy egy nehéz nap után megmártózhassak a tengerben, és érezhessem azt a végtelen nyugalmat. Hogy bormámorosan válthassam meg a világot a csillagos ég alatt – mindezt, akár hétköznap.

Megmutattad, hogy ez is lehet a valóságom, hiszen karnyújtásnyira van. Könnyű volt megnyílni és mesélni, addig, amíg azt angolul tettük. Szerettem volna valamit magyarul is mondani neked, hiszen számomra az a lehető legigazabb, akkor érzem igazán valóságosnak a mondandómat. Sosem voltam még ilyen zavarban. Tudtam, hogy nem érted, de valahogy mégis óriási volt az egész jelentősége. Mintha a szavak helyett, a lelkemet csomagoltam volna a mondanivalómba. A példámat követve, te is szóltál hozzám anyanyelveden – a különbség az volt, hogy én kicsit értettem. Azt hiszem ott egy kicsit szerelembe estem.

Tényleg nagyon hamar búcsúzni kellett – azt hittem, hogy ennyi a kettőnknek megírt történet. Visszaadtál nekem valamit, ami már régóta hiányzott belőlem, és hozzám tettél temérdek újat. Megjegyeztem az arcod, becsuktam a szemem és magamba szívtam az illatod. Gondoltam ennyi volt, egy gyönyörű szép történet, ami szertefoszlik, amint hazaértem. Helyette az életem része maradtál, akkor is, mikor visszaértem. Szép lassan belerázódtam a hétköznapjaimba, de idő közben te is a hétköznapjaim részévé váltál. Sokszor beszéltünk telefonon, töretlenül tartottuk a kapcsolatot. Bár máshonnan néztük a csillagokat, és fizikailag nem lehettél mellettem, valójában sokszor te voltál leginkább mellettem mindenki más helyett.

És a tény, hogy nem sokára tényleg ölelhetlek, teljesen hihetetlen. Mindig is érdekelt téged a kultúrám, a gyönyörű Magyarország, de most nyert csak igazán értelmet számodra a megismerésére. Nyomós okod van arra, hogy ide gyere, hogy miközben kicsit világot látsz, velem is lehess, engem is megölelhess. Olaszországban összeért a lelkünk – mégis felfoghatatlan számomra, hogy ennyi idő után is tudok a miérted lenni, és képes vagy miattam repülőre ülni. Úgy érzem, hogy kellően ismerlek, mégis minden vágyam, hogy még jobban megismerhesselek. Hogy most én mutathassak egy világot neked – miközben még jobban megismersz. Persze van bennem kétely, kétség és félelem. Mert többé nem maradsz a tökéletes, filmbe illő, nyári szerelem – más leszel, és egyelőre nem tudom, hogy mit jelentesz majd nekem. Akárhogyan is, azt hiszem, készen állok, hogy kiderítsem. Történjen akárhogyan, a szerelmem a történetünkbe töretlen – hálás vagyok, amiért történsz velem. 

• érzések nyári szerelem randevú szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!