Amikor a falaid győznek
Hogy mondjam el neked, hogy az érzések, amikből szavakat formálnék mennyire nehézzé váltak? Hogy mondjam el azt, hogy pontosan tudom, nem adtál esélyt sem arra, hogy lebontsam a falakat?
Hogy mondjam el neked, hogy miközben mellettem fekszel egyszerre vagyok boldog és egyszerre fáj minden légzésvétel? Mert elmondanám, hogy mindig is csak adni akartam és nem elvenni. Elmondanám, hogy minden régi rossz beidegződésedet szeretettel akartam felülírni, elvárások és fájdalmas szembesítések nélkül.
Itt fekszel mellettem és megnyitnám a szívemet, kitárnám eléd a lelkem összes kis zegzugát, ha nem tartana vissza a félelem. A félelem attól, hogy soha nem fogod megengedni, hogy belássak a falaid mögé, miközben mindketten tudjuk jól, hogy már rég odaláttam. Oda, ahol el van rejtve a csalódás, a fájdalmad, a szomorú percek, a pofonok és hegek. Hegek, amiket viselsz magadon, magadban, mert hagytad, hogy rád tegyék a hétköznapok az álarcot. Hagytad, hogy a régvolt szerelmek fájdalmas csatamezőként használják a szívedet. Hagytad, hogy porrá zúzzák azt, miközben te a világot adtad volna.
Látod, én is a világot adnám. És nem azért, hogy elvegyek. A világot adnám, hogy megmutassam a szeretet nem fájdalmas. A szeretet szabadság. A szeretet nem rombol, hanem épít. A szeretet felemel. Megmutatnám, hogy néha én is tévedek, de amíg bízhatok benned, melletted leszek. Megmutatnám, hogy csak azok számára volt sok benned a hiba, akikben kevés volt a szeretet. Megmutatnám, mert akarom, hogy tudd több vagy, mint azt valaha remélted.
Elmondanám, hogy szárnyal a lelkem, amikor velem vagy, mert nem féltem melletted az lenni, aki vagyok. Elmondanám, megmutatnám, hogy minden, ami te vagy az én szemem tükrében, hogyan ragyog. És igen ezt kívánom, hogy bárcsak a szemeimmel látnád önmagad. Akkor megértenéd, hogy miért érzem azt, amit. Hogy miért húz hozzád belülről minden. Megértenéd, hogy miért gyengülök el attól a gondolattól, hogy nem lehetek veled. Megértenéd, hogy miért érzek utánad akkora ürességet, és miért nem tudom kimondani mégsem mindezt.
Megértenéd a könnyeimet az ajtóban állva, amikor elmentél. És legfőképpen azt értenéd meg, hogy a búcsúzás számomra így lett igazán fájdalmas, mert legbelül tudtam, hogy nem a lelked, csupán a falaid győztek.
További írások ITT olvashatóak.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez